Elhunyt Abbas Kiarostami filmrendező

Hetvenhat éves korában életét vesztette az Arany Pálma díjas direktor.

LD
2016. 07. 04. 21:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetvenhat éves korában, súlyos betegség következtében életét vesztette Abbas Kiarostami iráni filmrendező – közölte a The Guardian. A direktor 1997-es filmjével, A cseresznye ízével nyerte el az Arany Pálma díjat a cannes-i filmfesztiválon.

A rendezőnél márciusban diagnosztizáltak gyomor-bélrendszeri rákot, és több operációt végrehajtottak rajta, köztük múlt hónapban is egyet Párizsban.

„Nagyon szomorú vagyok, teljesen sokkolt az egész” – jelentette ki a The Guardian-nek Asghar Farhadi iráni filmes, az Oscar-díjas Nader és Simin – Egy elválás története rendezője. Farhadi épp készült volna Franciaországba repülni, hogy meglátogassa súlyos beteg kollégáját. „Ő nem csupán egy filmes volt, de egy modern misztikus is, a moziban és a magánéletében egyaránt.”

Kiarostami 1940-ben született Teheránban, és eredetileg festészetet tanult a Teheráni Egyetemen. Első filmje, a The Report 1977-ben jött ki, a rendező pedig az iráni forradalom után is az országban maradt, kiegyezve az új rendszerrel. Eleget tett az új cenzorok követeléseinek is, magát pedig egy fához hasonlította, akit erősen kötnek a gyökerei. Világszerte megszerzett rendezői reputációját a Koker-trilógiával építette fel: nagyfokú érzékenység, illetve intellektuális kérlelhetetlenség volt jellemző ezekre a filmjeire. Az első közülük 1987-ben jött ki Hol a barátom háza? címmel, amivel a locarnói filmfesztiválról Bronz Leopárd díjjal is térhetett haza. Egy évtizeddel később aztán az Arany Pálmát is begyűjtötte filmjével, A cseresznye ízével: ennek középpontjában egy elkeseredett férfi áll, aki rendíthetetlenül keres valakit, aki öngyilkossága után eltemetné.

A filmes későbbi életművében találunk költői jellegű alkotást (Szelek szárnyán) éppúgy, mint Juliette Binoche főszereplésével készült filmdrámát (Hiteles másolat).

Később aztán Kiarostami is ellehetetlenült hazájában, Mahmúd Ahmadinezsád felemelkedésével ő is kiszorult: a 2010-es Hiteles másolat már Olaszországban készült, míg a 2012-es Ez is szerelem? Japánban. Előbbiért Binoche el is nyerte Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó elismerést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.