Zenék és versek a táj ihletésében

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Nagymaroson a Regejáró Misztrál Fesztivált.

Hogy éppen ekkor és éppen így esett, az a szabadtéri kulturális rendezvényeket sújtó, a szomjazó földekre áldást hozó magasabb akarat függvénye volt. Vélhetően a templomkert füve is tűrte volna, ha egy nappal később érkezik számára a megváltás, így azonban csak a pénteki nyitónap lassan gyarapodó közönsége gyönyörködhetett a környezetben. Mert remek helyszín a városka főterétől néhány méterre, a katolikus templom parókiája mellett fekvő, iránytű nélkül is betájolható, emberléptékű, emelkedő, füves terület, amely rendes méretű, fedett színpadával sok nagy, főleg egyházi rendezvény befogadója. Több száz, akár ezer néző is kényelmesen elfér benne, és a harangszó meg az átrobogó vonatok zaja is csak ritkán keveredik a zenék hangjába. Szeretnek is idejönni a zenészek, nem véletlenül tesznek szívesen eleget a Misztrál fesztivál meghívásának.

Népzene, világzene, verszene. E hármasság jegyében szerveződik immár másfél évtizede a program, amely a kamara-előadásokhoz más, zártabb helyszíneket kínál. Ilyen a főtéren csúfolkodó, a régi idők (értsd: népi demokrácia) hangulatát őrző művelődési ház, ilyen az igényes polgárházban létrehozott, az alkalomra Gondolatok Házára átkeresztelt, hajnalig nyitva tartó Sigil Kávézó és Galéria, és ilyen a katolikus templom, amely gitárosok koncertjének ad helyet.

A szervezők méltányosan szabták meg a bérlet árát, s nem mondhatni, hogy cerberusokkal őriztették a bejáratokat. A belépés inkább becsület kérdése, ha a mai világban egyáltalán van értelme és jelentősége e szónak. Itt van: azt, aki ezekre a zenékre tesz, aligha a haszonszerzés motiválja. Küldetéses muzsikusok játszanak erre fogékony hallgatóságnak, és mondani sem kell, egyik kört sem milliókban mérik. A számottevő rajongótáborral bíró Misztrál együttes sem a készülő lemezük anyagát is bemutató két fellépéséből, lemezeinek alkalmi árusításából teremti elő a mindennapi betevőt. Ez a rendezvény egyszerűségével, meghitt, családias jellegével a közvetlen találkozás lehetőségét teremti meg zene, költészet és az értékekre vágyó közönség között.

Az indulást máig ható érvénnyel meghatározta, hogy több együttes helyi vagy környékbeli kötődéssel bír. A színvonal mégsem provinciális, sőt, a program a váci gitárfesztivál becsatlakozásával nemzetközivé vált. A francia– örmény Laurent Boutros gitáros, a német Ralph Gauck basszusgitáros és a Szabó Sándor gitárművész vezette Euro-Oriental Consort rokonszenvvel fogadott koncerten mutatkozott be a katolikus templomban.

A magyarok sem maradtak el: a Bajdázó együttes újszerű hangzása, a Tolcsvay-trió régi dalokat hittel tolmácsoló, hatásos előadása, a Makám együttes jó hangulatú, magas színvonalú zenélése, a Muzsikás és Petrás Mária ismeretterjesztő, energiatakarékos fellépése egyaránt tapsvihart váltott ki. És akkor nem szóltunk az énekmondókról, a pályakezdő fiatalokról, a gyermekeknek szánt délelőtti előadásokról és az éjszakai táncházakról.

A szervezők az idén arra kérték a közreműködőket, hogy emlékezzenek meg az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójáról. Aki tudta, ezt zenében vagy szóban – mint tíz évvel ezelőtti, nem engedélyezett fellépését felemlegetve a Makám – meg is tette. De ez nem minden. A haza iránti szeretet néhány fellépő – a leghangsúlyosabban Tolcsvay Béla – szavaiban vallomásosan is megfogalmazódott, erős érzelmi töltést adva a találkozónak.

Az eső bizonyára sokakat elriasztott, de a művelődési házba szorult, kitartó fesztiválozók felemelő közösségi élményt adó koncertek emlékével vigasztalódhattak.

(XV. Regejáró Misztrál Fesztivál, Nagymaros, július 15–16.)