Ezek a templomok előbb-utóbb úgyis ledőlnek?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Pénzt igen, de a legfontosabbat, híveket nem tud adni a magyar állam a szerbiai katolikus egyháznak.

R. Kiss Kornélia
2016. 08. 08. 14:42

A szerbcsernyei templomot a civilek nemcsak építészeti értéke miatt tartották fontosnak (1808-ban épült, 1868-ban nyerte el mai formáját), hanem azért is, mert itt is élnek magyarok, ráadásul jóval többen, mint Párdányban, de mivel közülük kevesen gyakorolják a vallást, a mise itt szerb–horvát keverék nyelven folyik. A templom eredetileg német és magyar híveket szolgált, 1908-ban magyar nyelvű emléktáblát is emeltek fennállásának századik évfordulója alkalmából.

A módosi templom sorsa továbbra is kérdéses. A püspök szerint ha lesz politikai akarat, megtörténhet a templom felújítása, amelynek szerinte „különösebb művészettörténeti értéke nincs, viszont szép épület”. A templom egyébként olyannyira nem értéktelen, hogy hivatalosan is műemlék, így a lebontása a jog szerint fel sem vetődhet, ha csak nem kerül életveszélyes állapotba – amire néhány éven belül komoly esély van, ha senki nem lép közbe az 1911-ben épült neogótikus épület érdekében. Ennek a templomnak a felújításáról egyelőre nem született döntés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.