Újabb rekordra tör a ma kezdődő Sziget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Telt házzal és szigorúbb biztonsági intézkedésekkel kezdődik a fesztivál, a látogatók 85 százaléka külföldi.

Son
2016. 08. 10. 13:44

Szombaton az izlandi elszállós rockzene sztárjai, a Sigur Rós, utánuk a brit Muse muzsikál majd a nagyszínpadon. A hét utolsó napján egy kicsit megpihenhetnek a fesztiválozók, bár a londoni rapper, Tinie Tempah biztosan nagy show-t csinál majd. A pihenésre azonban így is szükség van, hiszen a hétfő ígérkezik az egyik legerősebb napnak.

Este először az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb dalszerzője és előadója, az Oasis alapító tagja, Noel Gallagher és (új) zenekara, a High Flying Birds lép színpadra. Ugyan az Oasis 2000-ben már járt Magyarországon, ám akkor Noel Gallagher nem tartott velük, most azonban mindent bepótolhat. Fél tíztől pedig jön az ausztrál énekesnő, Sia, akinél – sokak véleménye szerint a popszakmában – jelenleg senki nem tud jobb élő műsort csinálni.

És persze a kisebb színpadoknál sem unatkozik majd senki. Az OTP Bank–A38 Színpadon (vagyis a nagyszínpad háta mögötti sátorban) mások mellett az Editors, Róisín Murphy, a Bloc Party és az M83 zenél a hét során. A Világzenei Színpad fellépői között találjuk a balkáni folk-rock atyját, Goran Bregovicot, a Leningradot, Rachid Tahát, Lajkó Félixet és a Fanfara Ciocarliát.

Ahogy az elmúlt években mindig, a fesztiválon idén is nagy súlyt fektetnek a környezetvédelemre, és az eddigieknél még nagyobbat a higiéniára. Több vizesblokk, több WC, és még több takarító növelheti a komfortérzetet. A szigorodó beléptetési rendszer pedig a biztonságérzetre lehet jó hatással. Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, a Szigetre immár a reptéri beléptetéskor megszokott intézkedésekre számíthat minden fesztiválozó. És amiről egy zenei rendezvény esetében sosem feledkezhetünk meg, idén is hatósági árasak lesznek az italok, a legkevesebbet a sörért kell fizetni, egy korsó 650 forintba kerül.

A Szigeten nagy hagyománya van az utcaszínházi performanszoknak. Maradandó élmény volt a francia Transe Express társulat 2007-es szereplése, és ők most visszatérnek: augusztus 11. és 15. között minden este a Nagyszínpad záró programja után a Mu című produkciójukkal járják körbe a Hajógyári-szigetet. Jules Verne világa elevenedik meg játékukban, a víz alatti mélység legmélyebb bugyrain, tűzön és levegőn át egészen a Holdig kalauzolnak minket.

A Cirque du Sziget porondján kápráztatja el az újcirkuszi műfajra nyitott közönséget a német Soap, az ausztrál Circa vagy a francia Marcel et ses droles de femmes és a híres hazai cirkusztársulat, a Recirquel. A kanadai Les Dudes, a Quebeci Cirkusziskola pedig közös estet ad a Baross Imre Artistaképző növendékeivel.

A Színház- és Táncsátorban naponta két-két előadást tartanak. Délután a kortárstánc fiatalabb generációjáé a terep: ott lesz szóló előadásával Újvári Milán, Juhász Adél és Porteleki Áron duója, valamint a Svájcban élő és alkotó magyar művészek, Trefeli József és Varga Gábor. Ők a Jinx 103 című, a magyar néptánc elemeiből építkező produkciójukkal lépnek fel.

Esténként a legizgalmasabb nemzetközi és hazai táncosok állnak színpadra. A japán koreográfus, Hiroaki Umeda csütörtökön tartja legújabb, Fluid Intelligence című előadásának premierjét, amelyben öt magyar táncos is szerepel. Az előadás szeptemberben a Trafóban kerül műsorra.

Az egy hét során fellép a National Dance Company of Wales, valamint a Kibbutz Contemporary Dance Company, a spanyol Dani Pannullo Dancetheatre Company és az argentin Cortez-Fontán társulat is.

A szigetlakókkal közösen hoz létre előadást a berlini Maxim Gorki Theater és a Talking Straight formáció, akik darabjaikkal frissen, ironikusan reagálnak a szűkebb környezetükben zajló történésekre.

Elhagyott csomagot találtak a Sziget Fesztivál bejáratánál szerda kora délután, a biztonsági vizsgálatig leállították a beengedést, a várakozókat a környező utcákba terelték – tájékoztatott a távirati iroda. A Budapesti Közlekedési Központ azt közölte a Facebook-oldalán, hogy a szentendrei, H5-ös HÉV megállás nélkül halad át a Filatorigát megállón.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később közölte, hogy a csomagot átvizsgálták, és nem találtak benne robbanóanyagot, vagy robbantásra alkalmas eszközt. Az Index a Sziget sajtófőnökére hivatkozva azt írta, kolbász és sör volt a gazdátlanul hagyott csomagban.

Az intézkedés megkezdése után közel háromnegyed órával, két óra körül újra megnyitották a fesztivál bejáratát, és ismét megáll a HÉV a Filatorigátnál. A zárlat miatt azonban hatalmas tömeg torlódott fel, nagyon lassan halad a beengedés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.