Egy miniszterelnök, aki a pártközpontból jött, a gazdaságpolitikai osztályt vezette, és „nem tudta”. Az Index kritikusa hisztérikusan dobta le a könyvet a 240. oldalon. Joggal. A PestiSrácok és más jobboldali elemzések szerint része és működtetője volt annak a gépezetnek, amelyik a rendszerváltás előtt eltüntette a pártvagyont és leprivatizálta magának az állami cégeket. A Next 2000 Kft. és társai nem a semmiből jöttek.

A Dunagate sem „nem tudtam” ügy. 1990 januárjában az ellenzék (Kis János, Fodor Gábor) szólt neki, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége továbbra is adatokat gyűjt az ellenzékiekről, és közben anyagokat semmisítenek.

A Bős–Nagymaros előkészítésében is ott volt mint KB-osztályvezető. Az ÁSZ későbbi jelentése nevesíti a döntés-előkészítők között. A határnyitás és a vasfüggöny lebontása valódi lépés volt (Gorbacsov jóváhagyásával), és a keletnémet menekültek átengedése hozzájárult a berlini fal leomlásához. De a rendszer utolsó magyar miniszterelnökeként nem a semmiből jött. 2014-ben Berlinben elnézést kért annak a német férfinak az élettársától, akit a határőrök lőttek le augusztusban – Németh korábbi tűzparancstilalma ellenére. Az utolsó áldozat a „békés átmenet” alatt esett el.

A könyvében és interjúiban Németh a „tudatlanság fátyla” mögül kormányzó, becsületes embert mutatja, akire a korrupció árnyéka sem vetült. Személyes korrupcióról tényleg nincs nyoma, ellentétben sok utódjával. De a rendszerszintű felelősség – az eladósodás, a vagyonátmentés előkészítése, a pártapparátusi konformizmus, a Dunagate kezelése – nem tűnik el attól, hogy utólag „nem tudtam”-mal és „sodródtam”-mal magyarázza. A Magyar Narancs kritikája pontos: a sárga földig lebutított understatementekkel igazolja a karrierjét. Az Index szerint gyermeki ártatlansággal vall hazugságairól és kicsinyességéről.

Németh szava a túlélőé, aki a végén a helyes oldalon állt, mert a rendszer úgyis összeomlott, és aki ma is aránytévesztésnek tartja a Dunagate-et „magyar Watergate”-ként emlegetni. A szó szép. A mérleg – pártpolitikusként felépített adósság, kontrollálatlan vagyonkiürítés, titkosszolgálati botrány a saját kormánya alatt, és a „nem tudtam” monológ – kevésbé. A kommunista politikus utolsó szava az, hogy ő csak szakértő volt. A tények mást mondanak.