Szeptember 8-án két jelentős kiállítással és egy megrázó színházi előadással kezdte meg őszi évadját a Párizsi Magyar Intézet (PMI). Az Idegen ég alatt – Elhurcolt magyarországi fiatalok szovjet kényszermunkán című reprezentatív kiállítás apropója a Gulag–Gupvi-emlékév, jelentőségét növeli, hogy a francia közönség lényegében semmit nem tud a második világháború utolsó hónapjaiban elsősorban a magyarországi német lakosságot sújtó,
málenkij robot néven elhíresült etnikai tisztogatásról. A tárlat Erdős Géza grafikai tervei alapján készült, hiteles történeti dokumentumok és helyszíni kutatások alapján mutatja be a sztálini politikai és hadigépezet magyarországi ámokfutását.
A tárlat legnagyobb értéke az az eredeti tárgy- és képanyag, amely a túlélők hagyatékából került elő, s éppen a párizsi bemutatás céljából adták kölcsön a múzeumnak. A kényszermunkatáborok életébe négy elhurcolt fiatal nő élettörténetének és személyes tárgyainak igen attraktív megjelenítése segít betekintést nyújtani. A durva fából álló installáció mellett – egy, az eredetivel szinte illúziót keltően azonos lakóteret is berendeztek a muzeológusok – kiáltó ellentétként jelenik meg a deportált személy hirtelen megszakadt polgári életének néhány dokumentuma. A kiállítást gazdag hang- és videoanyag teszi teljessé. Előbbit egy korhű „cellában”, utóbbit egy raklapokból és szalmazsákokból felépített vetítősarokban lehet tanulmányozni.
A málenkij robotot bemutató tárlattal egy időben nyílt meg a PMI földszinti csarnokában Négy szemlélet, egy kiállítás címmel Premysl Havlík cseh, Peter Zupník szlovák, Tomek Sikora lengyel és Pereszlényi Erika magyar fotóművész bemutatója. A négy művész anyaga mind látásmódjában, mind kivitelezési módjában eltér egymástól, mégis, az összkép összetéveszthetetlenül közép-európai. A kiállítás azt tanúsítja, hogy a visegrádi négyek kulturális intézetei a francia fővárosban is kiválóan együttműködnek, s a most megnyílt közös fotókiállítás mellett hamarosan komolyzenei és dzsesszhangversenyeket, a V4 jelentőségét méltató konferenciát és filmvetítéseket is rendeznek. A kiállítások október 13-ig tekinthetők meg a Párizsi Magyar Intézetben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!