Nem tisztelik a kortárs művészetet?

Nem vették figyelembe a forradalmár szobrát a Mansfeld Péter park felújításakor.

Menasági Péter szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa elsőéves szobrászhallgatóinak akarta megmutatni azt a Mansfeld Péter-szobrot, amit 2004-ben készített. Múlt pénteken felsétált a diákokkal a budapesti Rózsadombnak arra a félreeső kis terére, ahol tizenkét évvel ezelőtt közadakozásból felállították az 1956-os szerepe miatt kivégzett Mansfeld szobrát. Szép kilátás nyílik innen a város pesti oldalára, de Menasági Péter azt most nemigen nézegette. Elhűlve látta, hogyan alakítják át a Mansfeld Péter parkot. Nem a felújítás zavarta, az nagyon is ráfért a térre. Hanem az, hogy a tér kialakításakor szerinte egyáltalán nem vették figyelembe a szobrot, ezért esztétikai értelemben kifogásolható eredmény született, amely tönkreteszi a látványt: például egy új, feltűnően nagy, lépcsőszerű építményt emeltek, ami nincs arányban a szobor tömegével. A művész szerint a burkolat és az ágyazat színe, anyaga, megoldásai is agyonütik a látványt ahelyett, hogy kiemelnék a szobrot. Nem beszélve arról, hogy ennek a térnek a legfontosabb eleme mégiscsak a Mansfeld-szobor. Nem utcabútorról van szó, hanem műalkotásról.

„Annak idején több százezer forintot költöttem arra, hogy az emlékmű hungarocellmakettjét kiszállíttattam a helyszínre, és addig rakosgattam és nézegettem mindenhonnan, amíg kicentiztem a legmegfelelőbb helyét a szobornak. Hol van ez attól a hozzáállástól, hogy egyáltalán nem kíváncsiak az alkotó elképzeléseire a térrendezés során? Hiszen egy képzett építésznek tudnia kell, hogy egy speciális helyzetről van szó, amikor egy műtárgy a térben, ráadásul köztéren jelenik meg! Hol élünk? Csak a pénz számít? A hatalmi megnyilvánulás mindenen átgázolhat, szakmaiságon, értékeken, szellemiségen, semmibe véve azok fundamentumát? Ennyire csak a mennyiség és nem a minőség számít?” – írta a művész egy felháborodott levélben, amelyet a II. kerületi önkormányzat illetékesén kívül a polgármesternek, Láng Zsoltnak (Fidesz–­KDNP) is elküldött.

Az önkormányzat lapunknak küldött válaszában azt írta: a szobor és a tér is az önkormányzat tulajdona, harmadik személynek azon semmilyen joga nem áll fenn. Valamint arra is utalnak, hogy szerintük a művész sértve érzi magát, mert tavasszal tőle is kértek árajánlatot a felújításra, de nem az ő ajánlata nyert. Arra a kérdésre nem válaszoltak, hogy miért nem egyeztettek a művésszel – attól, hogy nem az ő ajánlata nyert, még megtehették volna. Válaszukban fel is sorolják azokat, akiknek a véleménye fontos volt számukra: Mansfeld László, Mansfeld Péter testvére és az Élhető Rózsadombért Egyesület, valamint a kerület lakossága elmondásuk szerint nagy örömmel üdvözölte a felújítást, amelynek tervei nyilvánosak voltak. „Mélységesen sajnáljuk, hogy az ünnepi előkészületeket egy számításait meg nem találó művész méltatlan vagdalkozása árnyékolja be” – írták. Azt nem árulták el, ki tervezte és kivitelezte a felújítást, és mennyiből.

A szobrász árajánlatával kapcsolatban azt közölték: Menasági Péter egy felszámolás alatt álló vállalkozás olyan árajánlatát küldte el, amely a park részleges felújítását is tartalmazta. Azt a kérésüket pedig, hogy kizárólag a szoborhoz szorosan kötődő feladatokra jelöljön meg árat, elmondásuk szerint nem teljesítette.

Menasági Péter szerint hiába minden; várhatóan semmi következménye nem lesz a dolognak, ezért már radikális megoldások is eszébe jutottak. – Legszívesebben elvitetném a szobrot. Rakjanak oda egy hintát – zárta rövidre a kérdést a művész. Úgy véli, a tér új megjelenése amúgy is egy EU-s szabványok szerint készült játszótérre emlékeztet leginkább. Igaz, a szobrot elvitetni nem lenne könnyű, ha az önkormányzat tulajdona. A szobrot annak idején közadakozásból állították fel, amelyet a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője, Bencsik András szervezett.

Menasági elmondása szerint nem is azt bánja, hogy őt, a művészt nem tisztelte meg az önkormányzat az egyeztetéssel – de még azzal sem, hogy meghívja az avatóünnepségre –, hanem az, hogy láthatóan a műalkotás autonómiáját sem veszik figyelembe.

Kontroll nélkül

Menasági Péter szerint a probléma nagyobb annál, mint hogy mi történt a Mansfeld-szobor környékén. Úgy véli, az önkormányzatok a köztéri szobor­állítás terén elég régen elveszítették a mértéket: már szinte bármilyen szobrot fel lehet állítani, rossz ízléssel készült, értéktelen alkotásokat is, ha a képviselő-testületek úgy gondolják. Példákat nem akart mondani, mert ő maga is szobrász, és úgy gondolja, a szobrászok személyesen nem hibásak azért, hogy egy hozzá nem értő képviselő-testület esetleg éppen az ő nem eléggé színvonalas alkotásukat húzza elő a kalapból, a szakemberek véleményét egyszerűen mellőzve. Nem mindenki olyan szemérmes ebben a kérdésben, mint Menasági: Wehner Tibor művészettörténész például kerek perec megírta még júliusban, hogy mit gondol Kligl Sándor alkotásáról, a németek kitelepítésének soroksári emlékművéről. „Történelmi zsáneremlékmű” – írta az Új Művészet folyóiratban, és az olvasók tudhatták, hogy kevésbé kifinomultan megfogalmazva ez egyszerűen giccset jelent.

Hasonló okból váltott ki felháborodást korábban Kligl egy másik alkotása, a pécsi Weöres Sándor-szobor. A szakértői vélemények egyik mű felállítását sem javasolták, ám a megrendelő önkormányzatoknál, úgy tűnik, ez nem sokat nyomott a latban. Menasági is megemlítette a zsánerszobrok divatját, de neki nemcsak ettől áll égnek a haja, hanem attól is, amikor 19. századi, historizáló stílusban készülnek szobrok, emlékművek, hiszen 2016-ot írunk, kortárs alkotásokat kellene felállítani a köztereken. És végül komoly hibának tartja az olyan politikai szoborállításokat, amelyeknél nem szempont a művészeti minőség. Menasági úgy véli: épp ideje, hogy a művészek, építészek, tájépítészek összefogjanak és visszaszerezzenek valamiféle szakmai kontrollt a köztéri műalkotások felett, hiszen azok majd a következő generációk ízlését is meghatározzák. (R. K. K.)