Huszonöt dal kerül fel 2017-ben a Grammy-halhatatlanok listájára, így ezzel összesen ezerharmincnyolc könnyűzenei szám tagja az illusztris társaságnak – jelentette a jövő évi új belépőket ismertetve az amerikai kulturális magazin, a Billboard honlapja. A bekerülő darabok között sok az illusztris, ikonikus vagy épp balhés előadó, illetve az olyan sláger, amelyet szinte majdnem mindenki ismer, vagy hallhatott már életében. A válogatási elvek szerint azok a dalok kerülhetnek fel a Grammy-listára, amelyek legalább huszonöt évesek.
A lista alapján „örök életet nyer” egyebek között a nemrég a negyedszázados kort elérő Smells Like Teen Spirit a Nirvanától. Biztosan lesznek komoly viták, hogy ez vagy az a dal miért került fel. Így első olvasatra talán az N.W.A. Straight Outta Compton lóg ki a sorból. Tuti, hogy a kemény trágárságoktól sem mentes, egyébként tényleg legendás dal sokaknál kiveri majd a biztosítékot, mert politikai korrektség nem sok szorult bele.
A Grammy halhatatlan dalainak a zene egészét le kell fednie, a műfajok sokszínűségét kell bemutatnia – írta a mostani dalok kiválasztásában részvevő Neil Portnow. Az amerikai Hangrögzítő Művészetek és Tudományok Nemzeti Akadémiájának (NARAS) igazgatója szerint emlékezetes, a zenei életet inspiráló alkotásokat emelnek be a halhatatlanok közé, amelyek egyúttal elidegeníthetetlen részei a társadalmi és kulturális történelmünknek.
Itt a teljes lista, a szerzők neveinek ábécésorrendjében (a dalokra kattintva egyenként végig is lehet hallgatni őket, érdemes):
Így a végére nem is maradt más, mint hogy az egyik őskedvenccel elköszönjünk, a Deep Purple darabja elnyűhetetlen.
###HIRDETES2###
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!