Hatvanéves korában, pénteken életét vesztette a népszerű soul-énekes, a The Dap-Kings hangja – számolt be a The New York Times. Sharon Jones hasnyálmirigyrákja tavaly újult ki. Halálát sajtósa, Judy Miller Silverman erősítette meg. Mint mondta, Jonest szerettei és a The Dap-Kings tagjai vették körbe, mikor távozott.
A soulénekes nyáron, a kemoterápia alatt is folytatta a koncertezést. Mindezt annak ellenére, hogy neuropátiás tüneteket észlelt a lábaiban, így nehéz volt már a színpadi mozgása is. Ennek ellenére kitartott. „Az én terápiám, hogy kimegyek a színpadra” – jelentette ki a The New York Timesnak júliusban adott interjújában. Hozzátette, érzi jelenleg az erőt magában a folytatáshoz.
Jones a szegregáció által sújtott délen született, a kiégett Bronxban nőtt fel, igazán ismertté pedig negyvenes éveiben vált. Elmondása szerint karrierje ekkor sem alakult könnyen, a zeneipari fejesek jó része „túl alacsonynak, túl kövérnek, túl feketének és túl idősnek” találta. Először így fegyveres őrként dolgozott a Wells Fargónál, közben pedig egy esküvői zenekarban, a Good N Plentyben énekelt. Fiatalkorában a templomi gospelkórusban énekelt.
Aztán találkozott a Bosco Mannként ismert Gabriel Roth producer-dalszövegíróval, aki segített beindítani a karrierjét. Első dala, a Damn It’s Hot 1996-ban jelent meg a Desco Recordsnál. Roth megalapította a soult és funkot kiadó, brooklyni Daptone Recordst, és a The Dap-Kings zenekart is vezette. Jones első nagylemeze, a Dap Dippin’ with Sharon Jones and the Dap-Kings 2002-ben jelent meg. Ezt aztán még négy stúdióalbum és két válogatás követte. Ezeken a klasszikus, hetvenes évekbeli funk-soul szellemiségét igyekezett továbbvinni. Büszkén vallotta meg egy két évvel ezelőtti interjúban is: szintetizátor nélkül, eredeti hangszerekkel szólaltatják meg dalaikat a koncerteken.
A The Dap-Kingszel közösen egy Grammy-jelölést is begyűjtött tavaly a Give the People What They Want albummal. Az énekes élőben fellépett többek közt Lou Reeddel, a Phish-sel, Michael Bubléval és David Byrne-nel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!