Elkelt Marilyn Monroe ruhája, amiben Kennedyt köszöntötte

Az 1962-ben John Fitzgerald Kennedy köszöntésén használt ruha 4,8 millió dollárt ért egy gyűjtőnek.

MTI
2016. 11. 18. 12:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magát megnevezni nem kívánó vásárló a Beverly Hills-i Julien’s akciósház árverésén jutott a Jean Louis tervezte flitteres ruhához. A gyönyörű, testszínű darab olyan szűk volt, hogy Marilynt bele kellett varrni, és annyira rásimult, hogy szinte meztelennek tűnt benne a színésznő.

„Marilyn Monroe ebben a ruhában énekelte, hogy »Happy Birthday, Mr. President« dalt, amit az amerikai történelem leghíresebb rögtönzött előadásának nevezhetünk” – mondta el Darren Julien, az aukciósház elnöke.

A színésznő 1962. május 19-én a demokrata párt New York-i adománygyűjtő gáláján köszöntötte a dallal az elnököt a Madison Square Gardenben. John Fitzgerald Kennedy pár héttel később töltötte be a 45. évét.

A Van, aki forrón szereti sztárja alig három hónappal később halt meg gyógyszer-túladagolásban, ha élne, idén lenne 90 éves. Az elnököt egy évvel később gyilkolták meg Dallasban.

A ruhát 1999-ben 1,26 millió dollárért (mai árfolyamon 370 millió forintért) vásárolta meg az azóta elhunyt Martin Zweig üzletember, aki befektetésnek szánta a relikviát és klimatizált tárolóban őrizte.

A Julien’s háromnapos aukcióján számos egyéb relikviát is árverésre bocsátanak.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.