Meghalt Anderle Ádám történészkutató

A tanszékvezető egyetemi tanár 73 éves volt.

LD
2016. 11. 20. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetvenhárom éves korában, szombaton életét vesztette Anderle Ádám történészkutató, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára – számolt be róla a Délmagyar.

Anderle a csongrádi megyeszékhelyen végzett a József Attila Tudományegyetemen, szakdolgozatát Latin-Amerikából írta. Doktori disszertációjának középpontjában ezután a spanyol abszolutizmus állt. Magyarul és spanyolul is számos könyvet jegyzett, közben pedig 1977-ben docenssé, 1989-ben pedig egyetemi tanárrá nevezték ki. Vezette a latin-amerikai történeti tanszéket, majd '93-ban megalapította a Hispanisztika Tanszéket. E tanszéknek lett aztán professor emeritusa is. Publikált Caracasban, Mexikóban, Madridban és Sevillában is.

Anderle korábban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést is.

A történészprofesszor korábban nyilatkozott már lapunknak Spanyolországgal kapcsolatos témákban. Tavaly októberben az '56-os százezer spanyol önkéntes legendájáról írtunk, aminek egyébként volt valóságalapja. A Marosy-iratok kutatója az MNO-nak elmondta, Spanyolország volt az egyetlen olyan nyugat-európai hatalom, amely fegyverrel segítette volna a magyar forradalom ügyét.

Tavaly novemberben a negyvenes években a menekülő magyarokat tárt karokkal fogadó Spanyolországról cikkeztünk. Madrid sokáig Magyarország legitim képviselőjének sem a kommunista vezetést, hanem a volt Horthy-diplomata Marosy Ferenc vezette Magyarország Királyi Követségét tekintette. Cikkünk elkészítéséhez Anderle Ádám, valamint az általa összeállított A Marosy-iratok, illetve A magyar-spanyol kapcsolatok ezer éve kötetek segítségét használtuk fel. 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.