De miért is kellene hagyományosabb zenei keretek között visszaadni például az olyanok világát, mint amilyen Kafkáé is volt? A Le Doryphore de Kafka után itt a La Noctuelle de Kafka (előbbi burgonyabogarat, utóbbi éjjeli lepkét jelent): a keleties motívumok maradtak, bár előbbi kicsit őrültebb tétel volt azért. A több éve létező Pryapisme a zenét valóban a bennünk élő káoszt megmutató művészeti ágként kezeli: nem véletlen hát, hogy egyik első felbukkanása is egy Ulver-feldolgozásalbumon volt. (A norvég Ulver az avantgárd zenék egyik ősforrása, játszott már az A38-on és a mátrafüredi Fekete Zajon is néhány éve.) Már azon sem lepődhetünk meg, hogy a Repump the Pectine exkluzív kiadása egyebek között egy flopilemezt tartalmazott, egy macskás képet, és saját megfogalmazásuk szerint „egy kis csúnya zsákocskát”, amelybe a flopit lehet tenni.
Harmadikként pedig evezzünk egy kicsit komolyabb vizekre. Laure Le Prunenec a Corpo-Mentéből lehet ismerős, Rïcïnn név alatt pedig idén hozta ki Lïan című lemezét. A 31 éves énekesnő jó úton halad afelé, hogy az amerikai Chelsea Wolfe követői keblükre öleljék őt is. Vendégeskedett már az Igorrr és az Öxxö Xööx egyes számaiban is, a Corpo-Mente pedig a francia avantgárd zene nagy ígérete. Prunenec kedvencei közt éppúgy ott van a finn Dolorian, mint Henry Purcell és Claude Debussy, ez pedig meg is látszik zenéjén. Diamanda Galás-i monumentalitás, óceánokat felkorbácsoló őserejű ének: ha a fenti két lemez szórakoztatott, hát Rïcïnn éteri énekével majd visszaránt minket a a sötétebb érzelmek tengerébe.
