Mondják, 2016-ban már igazán nehéz új hangokra bukkanni. Kevés az eredetiség, sok a másolás, tartják, pedig ha az ember a felszín alá néz, ma is rengeteg izgalmas produktumra bukkanhat. Például Franciaországban: válogatásunkban három avantgárd lemezt emelünk ki, melyek annak ellenére jelentős darabok, hogy az undergroundból, jellegükből fakadóan, biztosan nem fognak kiemelkedni.
Legfontosabb mind közül a francia Chenille bemutatkozó lemeze, a Samen. A tőlük várható őrületet már akkor megsejthetjük, mikor szembetalálkozunk másik nevükkel: nehéz megmondani, az öOoOoOoOoOo-t miként is kellene ejteni. Inkább piktogram lehet, valóban egy hernyót ábrázolva, amit a nevük is jelent. A Chenille énekesnője, Asphodel (Aurélie Raidron) avatottabbak számára ismerős lehet: az avantgárd metál Pin-Up Went Downban is őt hallhatjuk. Az eklektikus és játékos zene mellett ő viszi el a hátán a produktumot: bájos dalolástól a veszett kiabálásig mindent művel, amit csak lehetséges. Hol a kanadai Unexpect énekesnője juthat eszünkbe, hol a Diablo Swing Orchestra vagy Julie Christmas.
Olyan, a metalból sarjadt, a kemény zenéknek inkább csak az intenzitását őrző zenekarokról, előadókról beszélünk, amelyeket sokan összetettségük miatt inkább már félretolnak. Vagy csak fintorognak: míg a metál szupersztárjai szeretik rendkívül komolyan venni magukat, itt nyoma sincs ilyesminek. Emellett a Chenille valójában igen jól fogyasztható: roppant slágeres, elektronikával vegyített, hol pörgős, hol melankolikusabb dalok ezek. Épp csütörtökön érkezett az A38-ra a Mr. Bungle basszusgitárosa, Trevor Dunn: ezt a csapatot is érdemes megemlíteni azok között, amelyek a Chenille-t inspirálták. A Faith No More énekesének másik zenekara a Mr. Bungle, California című 1999-es albumuk pedig remek példa, hiszen a Samen is pont annyira eklektikus, egyben fogós lett.
Éppúgy nem érdemes kihagyni, ahogy a szintén őrült francia Pryapisme-ot sem. Komolyan venni őket sem érdemes: kedvelt attribútumuk egy dühös cica, és olyanokkal vétetik észre magukat, mint az Éj a kopár hegyen avantgárd-elektronikus átirata. A Chenille-t dobosként az itteni Aymeric Thomas segítette ki. Még kevésbé konvencionális zenéről van szó, ez a korábbi számokat idén új formában kihozott Repump the Pectine album első taktusaiból kiderül már. Elektronikus elmebaj ez, amely nagyban merít a komolyzenéből, bizarr, követhetetlen dallamaik mégis ott ragadnak az ember fülében.
De miért is kellene hagyományosabb zenei keretek között visszaadni például az olyanok világát, mint amilyen Kafkáé is volt? A Le Doryphore de Kafka után itt a La Noctuelle de Kafka (előbbi burgonyabogarat, utóbbi éjjeli lepkét jelent): a keleties motívumok maradtak, bár előbbi kicsit őrültebb tétel volt azért. A több éve létező Pryapisme a zenét valóban a bennünk élő káoszt megmutató művészeti ágként kezeli: nem véletlen hát, hogy egyik első felbukkanása is egy Ulver-feldolgozásalbumon volt. (A norvég Ulver az avantgárd zenék egyik ősforrása, játszott már az A38-on és a mátrafüredi Fekete Zajon is néhány éve.) Már azon sem lepődhetünk meg, hogy a Repump the Pectine exkluzív kiadása egyebek között egy flopilemezt tartalmazott, egy macskás képet, és saját megfogalmazásuk szerint „egy kis csúnya zsákocskát”, amelybe a flopit lehet tenni.
Harmadikként pedig evezzünk egy kicsit komolyabb vizekre. Laure Le Prunenec a Corpo-Mentéből lehet ismerős, Rïcïnn név alatt pedig idén hozta ki Lïan című lemezét. A 31 éves énekesnő jó úton halad afelé, hogy az amerikai Chelsea Wolfe követői keblükre öleljék őt is. Vendégeskedett már az Igorrr és az Öxxö Xööx egyes számaiban is, a Corpo-Mente pedig a francia avantgárd zene nagy ígérete. Prunenec kedvencei közt éppúgy ott van a finn Dolorian, mint Henry Purcell és Claude Debussy, ez pedig meg is látszik zenéjén. Diamanda Galás-i monumentalitás, óceánokat felkorbácsoló őserejű ének: ha a fenti két lemez szórakoztatott, hát Rïcïnn éteri énekével majd visszaránt minket a a sötétebb érzelmek tengerébe.
