„Üzenetem van minden latin ajkú számára, aki a határ mentén él: közösen le tudjuk küzdeni a gyűlöletet és a diszkriminációt” – jelentette ki csütörtök este a 2016-os Latin Grammy-díj átadóján az ismert mexikói filmsztár, Diego Luna. Ugyanakkor bár korábban sejteni lehetett, hogy az elnökválasztás után a rendezvény nem nem mehet le trumpozás nélkül, a jelenlévők meglehetősen visszafogottnak bizonyultak.
Tavaly még a Maná és a Los Tigres Del Norte zenekarok adhatták elő a Somos más americános (mi amerikaiabbak vagyunk) című számot, de egy Latinos unidos no voten por racistas! (latin ajkúak egységben a rasszistákra szavazás ellen) feliratot is a magasba emeltek. Haragra volt is okuk, hisz az akkor még elnökjelöltségre törő Donald Trump nem épp kisebbségbarát megnyilvánulásairól vált ismertté.
A The Guardian szerint idén viszont inkább egy Michelle Obama-üzenetet hallgattak meg, és elsősorban az egység megteremtésének fontosságáról beszéltek. „A zene megindít, elgondolkodtat minket, segít, hogy érezzünk – vallotta az esemény házigazdája, Roselyn Sánchez énekes. – Ez az este pedig büszkévé fog tenni minket arra, akik vagyunk és ahonnan jöttünk.”
A Cirque du Soleil akrobatái is a békét és az egységet hirdették, miközben Pablo López és Juanes a Tu enemigo (az ellenséged) című dalt adták elő.
Az est középpontjában Marc Anthony állt, az ő életművét ünnepelték azután, hogy a Latin Recording Academy az év emberévé választotta. A 48 éves énekes előadta egyebek közt az I Need To Know-t, a Tu amor me hace bient és a Vivir mi vidát is. Aztán csatlakozott hozzá a színpadon volt felesége, Jennifer Lopez, és közösen énekelték el az Olvídame y pega la vueltát. Eléggé összezavarhatták a szenzációra éhes bulvársajtót ezzel: közösen lépnek fel, de a Felejts el és takarodj innen! című számot adják elő. A közönség biztatása közepette viszont még meg is csókolták egymást. Igaz, mindezt úgy, ahogy hatéves gyerekek szoktak fintorogva puszit adni a másiknak születésnapi mulatságokon. A dalt egyébként a Pimpinela nevű argentin duó tette híressé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!