33 milliárd forint süllyedhet a filmalap zsebébe

A filmalap letéti számlájára jövőre az eddigi 14 milliárdnál jó háromszor több pénz fizethető be.

Szabó Dániel
2016. 12. 16. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idei 14 milliárdról 33 milliárd forintra emelkedik a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. kincstári letéti számlájára utalható pénzek összege – derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.

A filmtörvény módosítását december elején fogadta el az Országgyűlés. A Rogán Antal kabinetminiszter által beterjesztett módosítás például kivette a letéti számla maximális összegéről szóló passzusokat, helyette minden évben rendeletekben határozzák meg a keretet. Akkor úgy tűnt, hogy 25 milliárd forintra emelik a küszöböt, de most kiderült: az ideinél kétszer több pénz kerülhet az Andy Vajna vezette filmalaphoz.

Ez főként a társaságiadó-kedvezmények  (taó) elosztása miatt fontos, ugyanis azt erre a számlára fizethetik be a cégek, hogy ebből utalják vissza a hazánkban forgatott külföldi filmek gyártási költségeik 25 százalékát.

A taórendszer elosztása és működése viszont átláthatatlan. Ráadásul a kormány törvényt hozott volna a befizetések és az elosztások titkosításáról is. Ez a forrásforma több kormányközeli helyen feltűnt, így 2,7 milliárd forintos taófelajánlásból épült például a Mészáros Lőrinc-közeli, felcsúti Pancho Aréna is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.