A botrányok nagy része csak marketing

A Vajna-féle Rádió 1-ről, Jáksó Lászlóról és Sebestyén Balázs botrányairól kérdeztük Abaházi Csabát.

– Tényleg nem ettél Vajna Tímea fánkjából?
– Nem ettem, de nem azért, mert bajom van a fánk feladójával. Egyszerűen pont abban az időszakban voltam túl egy vírusfertőzésen. De amúgy sem vagyok az a fánkevő típus. Negyvenhat évesen nem hiszem, hogy a fánk az én ételem lesz most már. De a reklám jól működik, ez már a sokadik alkalom, hogy Vajna Tímea fánkjáról kell beszélgetnem.

– Érezni lehetett azért az iróniát a Sláger FM közleményében. Sebestyén Balázsék a Vajnához kötött Rádió 1-hez igazolnak, majd ilyen ajándékot küldenek onnan a volt kollégáknak
– Hát, valóban nem hiszem, hogy nekik kötelező jelleggel kell fánkot küldeni mindenkinek, akit felhívnak. A gesztust értettük, de nem hiszem, hogy erre bármit reagálnunk kellene még.

– Nem bizarr kicsit, hogy ebből is viccet csinálnak? Mégis azért elég komoly dolgokról van szó.
– Balázsék nálunk jóval szabadabban gondolkodnak minden ilyen dologról. Sokszor inkább a humor oldaláról közelítenek egy-egy témához. Nincs is ezzel baj, én is szívesen hallgattam őket, amíg tehettem. Nekünk nem célunk reggel hattól folyamatosan röhögni, lehet komoly dolgokról is beszélgetni, mélyebb témákat is feldolgozni, erre is van hallgatói igény. Balázsékkal 7-8 évig egymás mellett dolgoztunk, hallottam, hogy azért ők sem csinálnak mindenből viccet. Sokszor dolgoztak fel olyan komoly témákat, amikhez előttük viszonylag kevesen mertek nyúlni. Elég csak a segélyakcióikra gondolnunk.

– Azért mégis felmerült időnként, hogy abból is viccet csinálnak, amiből nem kellene. Vagy csak nem a súlyuknak megfelelően kezelnek ügyeket. Gondoljunk csak a gólyatábori nemi erőszakos sztorira.
– Azt inkább egy félreértésnek gondoltam. Hallgattam azt az adást, nem hiszem, hogy valaki megerőszakolásán nevettek volna. Talán szerencsétlenül jött ki, hogy komoly témát dolgoztak fel, és poénkodás lett a vége. Bár sokan gondolják róluk, hogy nincs szívük, lelketlen emberek, de ennyire azért talán mégsem.

– Ők a Vajna-féle Rádió1-hez igazoltak, te a Sláger FM-hez. Gondolkoztál azon is, hogy velük menj? Hívtak a Rádió1-hez?
– Nem. Szerintem a Rádió1 zenei kínálata nem feltétlenül az, amit én képviselek, így nem biztos, hogy belepasszolnék a közösségbe. Ha hívtak volna, érdekes lett volna elgondolkozni ezen. Zeneileg nem teljesen más, mint amit a Class FM képviselt, de jóval frissebb annál. A Sláger FM-hez már valóban hívtak, nem én könyörögtem be magam, és itt jóval inkább az én korosztályomhoz szólnak. Az én tinikoromban voltak slágerek, amiket itt játszanak. Nem biztos, hogy én ezeket hallgattam, mert inkább a rockzene ment már akkor is nálam, de azért kikerülhetetlen volt egy Alphaville, egy Bee Gees, egy Abba. Nem rossz szájízzel gondolok rájuk, nem őrjítenek meg, ha megszólalnak.

– A Rádió1-es dalok megőrjítenek?
– Nem őrjítenek meg, nem is nagyon hallgatom, de azért a mai dalok között jóval több jelent nálam elkapcsolási faktort, mint a régebbieknél.

– Milyen stílus bosszant?
– A mai dalokban is meg tudom találni persze az értéket, nem ragaszkodom szemellenzősen egyfajta irányzathoz. Van viszont, ami nem nekem szól. Ilyen például az R&B. Nem találom benne a tempót, nem sikerül ráhangolódnom. Én a jó énekeseket szeretem a rockzenében is. Ma is vannak persze kiváló előadók más stílusban is, ott van például Bruno Mars, neki a koncertjére is kimegyek.

– A Sláger FM tehát zenei kínálatot tekintve az egykori Sláger Rádió folytatója?
– Igen, a Sláger FM szeretné megszólítani azokat a hallgatókat, akik régebben a Slágert hallgatták. De jelentős bázisra tett szert egykor a Sztár FM is, ami elsőként működött oldies rádióként. Sokan vannak ma Magyarországon, akik a régebbi zenét tartják értékesnek. Amikor megszűnt a Sztár FM és a Sláger, ezek a hallgatók nem találtak rá a kedvenceikre. Persze, a Class FM-nél is voltak régebbiek, de egy jelentős rétegnek hiányzott ez a fajta specializáció, és nem csak negyven felettieknek.

– Mégis régebben a Danubiusnál voltál, nem a Slágernél.
– Azt le kell szögezni, hogy a Sláger Rádió és a Sláger FM között nincs közvetlen kapcsolat. Tény, hogy a Danubius és a Sláger konkuráltak egymással, ami jót is tett a piacnak. De a Sláger FM nem a régi Slágerből épült fel. A tulajdonos egy jó marketinghúzással megszerezte magának a névhasználat lehetőségét. De ez egy új rádió, a Juventusból alakult, a műsorvezetők és háttérben dolgozók nagy része is juventusos volt.

– De zeneileg értem, hogy a Danubiuson azért mégsem ugyanaz szólt, mint a Slágeren.
– Amikor én a Danubiushoz kerültem, nekem azt a szlogent kellett mondanom: „a nyolcvanas, kilencvenes évek legjobb zenéi”. A Sláger most ezt játssza, megspékelve egy-két hetvenes évekbelivel. Persze annak idején jöttek az újabb dalok, amiket a Danubiusnál nem akartunk átengedni másoknak, így aztán egy változatos játszási lista jött létre ott.

– Nem rossz az, ha egy rádió ennyire a nosztalgiára megy rá, mint a Sláger? Kvázi folyamatosan a fiatalkorukba röpítené vissza az embereket, nem ad számukra újabb élményeket, nem segít nekik, hogy kiismerjék magukat a változó világban.
– Talán a hallgatókat kéne arról kérdezni, őket ez mennyire ragasztja bele a nosztalgiába. Nem hiszem, hogy azért, mert valaki zenében a fiatalkori kedvenceit szereti hallgatni, már porossá válik. Ettől még a mi hallgatóink is facebookoznak, használják az Instagramot, minden bizonnyal kíváncsiak arra, ma mi történik a világban. És meg is hallgatják mondjuk Rick Astley új lemezét.

– A rádiózást a Danubiusnál kezdted?
– Most jön a csavar: annak idején a Rádió 1-nél kezdtem. Igaz, csak pár hónapig voltam ott. Aztán a Danubiusnál lecsaptak rám.

– A napi munkavégzésben mi változott azóta a leginkább?
– Amikor én kezdtem rádiózni, még technikusok dolgoztak a műsorvezetők mellett. A Magyar Rádióban még a műsorvezetővel szemben ott ült egy technikusi gárda, a műsorvezető bólintott a szöveg végén, hogy most el lehet indítani a zenét. A nagy öregek aztán velem együtt tanulhatták meg, hogy lehet technikus nélkül műsort készíteni, miként kell felvételt készíteni vagy elindítani a következő tracket. Az adáslebonyolításban ma már nincs a műsorvezetőnek segítsége.

– A műsorvezetők közti mentalitásbeli különbségeket mennyire élezték ki szándékosan? Te például Jáksó Lászlót váltottad a Danubius esti műsorában.
– A Jáksót előre küldték akkor, nem én fúrtam ki. Népszerűségét kihasználva úgy gondolták, hogy hallgatottabb lehet a délutáni műsor, ha nem hatkor kezd, hanem beül már délután kettőkor. Nem várták, nem is várhatták, hogy olyan legyek, mint ő. Egyszerűen egy slágerlistát kellett napi szinten hoznom.

– Mégis mintha karakterileg ők nagyon hasonlóak lennének: Jáksó, Sebestyén vagy akár Bochkor Gábor körül is folyamatosak a botrányok, rendszeresen odamondogatnak adásban is. Elvárják ezt tőlük?
– A cél mindenkor az, hogy még többen hallgassanak egy rádiót. Kellenek a külső megjelenések, ahol el lehet hinteni, mi történik ezekben a műsorokban. A botrányok nagy része marketing. Persze, van, amikor nem az: Jáksó egy megátalkodott őrült, aki kérésre, parancsra sem tudna más lenni. Ha neki botránya volt, nem azért, hogy legyen másnap mit megírnia a Blikknek. Sokaknál lehetett érezni az előre megtervezettséget, hogy másnap tudjon mivel foglalkozni a bulvár. Ismerjük Mick Jagger klasszikus mondását: mindegy, mit írnak rólam az újságban, amíg én vagyok a címlapon. Hasonló elgondolás mentén működhetnek egyes rádiós műsorvezetők.

– Házon belül nem voltak ezután viták? Hogy megjegyzed például Balázsnak: ezt vagy azt azért nem kellett volna mondania
– Mi műsorvezetők nem véleményezzük egymást, bár segítünk, amikor tudunk. De velem sosem volt olyan, hogy egy másik műsorvezetőnek beszóltam volna. Mindenki azért van valamilyen pozícióban, mert valaki bízik benne. Mondjuk a főnöke. Neki van joga ezt a döntését megmásítani. Persze, furkálódások előfordulnak, Jáksó rendszeresen be is szólt saját műsorában a reggeleseknek. De ez a saját habitusából fakadt. Mindig úgy éreztem, hogy bármit mond a Balázs, mi egy csapat vagyunk, ha szégyenkeznem kell, ha nem. De szégyenkezésre nem emlékszem, inkább büszke voltam, hogy egy csapat vagyunk.

– Rád is próbáltak szerepet osztani?
– Az egész elmúlt 16 évem arról szólt, hogy engem rádiós műsorvezetőként a főnökeim, programigazgatók, tanácsadók építettek fel. Nem születtem rádiós műsorvezetőnek. Engem a hangom vitt erre a pályára, nem az, hogy jó pofa, jó dumás srác lettem volna. Joggal alakítottak: olyan pályára vittek el, ahol ki tudtam használni a zenész múltamat, szívesen beszélgettek velem a zenészek, és könnyedén tudtam a zenékkel bánni.

– Nem próbálták elérni, hogy rockzenészként afféle beszólogatós, szabad szájú karaktert vigyél?
– Nem volt ilyen vágy, de valahogy nem is ezt nézték ki belőlem. Nem voltam szabad szájú rocker: nagyszájú inkább. A szabad szájúság inkább a rappereké volt. Létezett is ilyen elvárás mondjuk Zana Zoli esetében, hogy üljön be egy rádiós műsorba és adja magát. De ott azért nem lehet csúnyán beszélni. Imádtam rockzenészként a színpadról elmondani a véleményem akár más csapatokról is, de nem érzem azt, hogy a színpadról lejőve ugyanúgy kellene viselkednem minden egyes szituációban. Teljesen más szerepeket kívánnak meg a különböző helyzetek.

– A Danubius és Sláger után jött a Class és a Neo FM. Sebestyén úgy nyilatkozott még a 168 Órának, hogy eleve bűnben fogantak ezek az adók. Te is így érzed?
– Nem foglalkoztam ezzel, és ha foglalkoztam volna, sem tudtam volna vele mit kezdeni. Annak idején örültünk annak, hogy tovább rádiózhatunk. Egy ideig nem néztem a hátteret. A Danubiusban sem kellett ezzel foglalkoznom, még ha láttam is, hogy egyszer Deutsch Tamás jön be az igazgatói ülésre, máskor meg Bajnai Gordon. Aztán az az időszak jött, hogy épp a jobboldalnak volt lehetősége fenntartani egy ilyen rádiót. De rajtunk nem volt politikai nyomás: nem kellett sem a dalválasztásban, sem a megszólalásokban arra figyelnünk, hogy mondjuk próbáljuk a baloldali választókat áttéríteni. Az volt a fontos, hogy műsorvezetőként a hallgatókhoz tudjak szólni. Az pedig, hogy a megkeresett milliókat-milliárdokat ki teszi zsebre, korábban sem érdekelt és nem is befolyásolt.

– A hírszolgáltatásnál azért lehet politikai befolyást gyakorolni.
– Mindig úgy tekintettem a hírekre, mint műsorra a műsorban. Nekem sosem kellett hírekkel foglalkoznom. Persze, lehet felelőssége az embernek, hogy amikor olyat hall, ami nem tetszik, ha nagyon egyoldalú az egész, akkor álljon fel, de sosem éreztem, hogy így kellene tennem. Úgy éreztem, azzal sokkal többet üzennék, hogy ha felállnék.

– A Class FM bezáratása más volt, mint a Danubiusé? Nem érezted az igazságtalanságát?
– Azért a Class sem szűnt meg, ahogy a Danubius sem azonnal: ők is kísérleteztek internetes adással. A Danubius megszűnése mélyen érintett: akkor voltunk huszonévesek, még család nélküli, a fiatalságát élvező csapat. Folyamatosan jelen voltunk a rádióban, ha nem is dolgoztunk épp. Sokan ott találtak párt maguknak. Családias volt, a miénk, és nagyon fájt, amikor láttuk, hogy vége. Aztán szerencsére mégis tudtuk folytatni. És bár jó kis gárda jött össze a Classnál, annyira már nem volt családias: előrehaladtunk a korban, nem feltétlenül akartunk már ott ülni akkor is, amikor nincs adás. Menni kellett a gyerekért iskolába, intézni az ügyeket. Ettől persze borzasztó érzés volt megtudni, hogy vége, az utolsó pillanatig reménykedtem is, hogy ez nem történhet meg Magyarországon. Bíztam valami háttéralkuban, bíztam abban, amikor Simicska eladta a céget, hogy talán mégis lehet remény a folytatásra. Aztán kiderült, hogy semmi esély.

– Mintha egyre inkább ilyen háttérben zajló folyamatok döntenék el médiumok sorsát, ötven-hatvan ember munkáját. Ott a Népszabadság is, amit egyik napról a másikra zárattak be. Nem szomorú ez azért?
– Dehogynem, ez nagyon rossz. A kérdés, hogy mit lehet tenni? Mondhatod, hogy te ebből nem kérsz és külföldre mész. Vannak egykori kollégáim, akik ezt tették. Nekem ennyi bátorságom sosem volt, és maradni is akartam. És bízom is benne, hogy azért nem történhet meg újra és újra ez. Hogy mondjuk most már a Slágerrel nem lesz ugyanez.

– A rendszerváltáskor azért még reménykedtek sokan, hogy nagyobb lesz a médiaszabadság is.
– Érdemes megnézni, miről énekelt egy punk- vagy rockzenekar a rendszerváltás után, amikor már nem kellett a sorok közé rejteni az üzenetet. Akkor tök nyíltan kimondtak bizonyos dolgokat az államról, a rendszerről, politikáról, vallásról, a közéleti dolgokról. Ha ezeket a dalokat ma egy partizánakció keretein belül adásba tennéd, azt mondanák: figyelj, te ki vagy rúgva.

Abaházi Csaba

Első zenekarát tinédzserként alapította, majd 1989-ben, 19 évesen lett a Sing Sing tagja. Tíz évig énekelt a zenekarban, ami ’93-ban egy aranylemezt is begyűjtött. Rádiózni ’98-ban kezdett: először rövid ideig a Rádió 1-nél volt, majd a Danubius Rádió műsorvezetője lett. Hajrá magyarok! című műsora hamar népszerűvé vált. A Danubius 2009-ben vesztette el frekvenciáját, ezután a Class FM-nél dolgozott. Idén a Sláger FM-hez szerződött.