„Bud Spencer nagyon jó barátunk volt”

A velünk élő filmzenetörténet: a Budapesten először koncertező De Angelis fivérekkel beszélgettünk.

Az egész negyvenöt éve, 1971-ben Az ördög jobb és bal keze 2. című filmmel kezdődött. A zenei életben már akkor is igen aktív De Angelis testvérek, Guido és Maurizio a nálunk is legendássá vált spagetti-western forgatása alatt megismerkedett Carlo Pedersolival, azaz Bud Spencerrel, valamint Mario Girottival, alias Terence Hill-lel. A többi nagyjából történelem. Az olasz testvérpár olyan filmjeikhez írt zenéket, mint a Mindent bele, fiúk! (1972), a Különben dühbe jövünk (1974), a Morcos misszionáriusok (1974) és az és megint dühbe jövünk (1978). Együttműködésük hosszú éveken át tartott, s nemrég e repertoárral adtak rendhagyó koncertet az idén június 27-én elhunyt Bud Spencer emlékének adózva a Papp László Budapest Sportarénában.

Lapunk a hangpróbák alatt érte el a testvérpárt, és egy rövid beszélgetés során meséltek nekünk Bud Spencerről. „Nagyon jó barátunk volt” – kezdett bele Maurizio. A budapesti produkció, hogy a filmekhez szerzett zenéiket nagyzenekari felállásban játsszák el, az ő tiszteletére jött létre. „Megkerestek Magyarországról, mivel itt is kifejezetten népszerű, hogy adjuk elő a filmekhez írt dalainkat. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy elvállaljuk” – mesélt a koncert megszervezésének körülményeiről Guido. A testvéreknek egyébként sem idegen a filmzeneírás és a koncertezés sem. Több zenekarban megfordultak korábban, és leginkább talán a szintetizátorral felturbózott (euro)popos, akusztikus gitárral megbolondított ütemekben utazó Oliver Onionsszal fonódtak össze. Ezután főleg a filmekhez írtak dallamokat: az 1970-es években nemigen volt náluk termékenyebb filmzenegyáros. A Bud Spencer-mozik mellett olyan népszerű filmekhez szereztek dalokat, mint a Sandokan, illetve a 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal című rajzfilmsorozat.

„Nem okoz nehézséget, ha filmzenéket kell koncertté gyúrnunk. E számokat eleve zenekarra írjuk, később hangszereljük át bármilyen műfajúra. Ha kell, nagy, szimfonikus formátumra is” – vallotta a munkamódszereikről Guido. A budapesti koncert egyfajta kísérletnek számított, a Bud Spencer-mozikban hallható dalokat így még nem adták elő.

A koncertrutinnak sincsenek híján, hiszen huszonöt év után, 2007-ben újra élő fellépésekre adták a fejüket. Azt egyelőre nem tudják, lesz-e folytatás, de egyáltalán nem zárkóznak el az ilyen lehetőségektől. Tehát könnyen előfordulhat, hogy jönnek újra Magyarországra játszani.

Testvérek esetében egyébként külön izgalmas kérdés, miként tudnak együtt dolgozni. Láttunk már ugyanis több balhés párost a zenetörténetben – például a brit Oasis zenekart alapító Gallagher fivérek idővel annyira nem bírták egymást, hogy ellentéteik és veszekedéseik miatt hullott szét a bandájuk 2009-ben. „Mutassam, hogyan dolgozunk?” – mosolyodott el Guido, majd megragadva Maurizio torkát, fojtogatást imitálva harsány nevetésben törtek ki mindketten. „Az az igazság, hogy néha könnyű, néha nem. Amúgy Guido remek filmproducer, én pedig a zeneszerzésre koncentrálok inkább. Tehát jól kiegészítjük egymást, hogy a produkció a lehető legjobb legyen” – avatott be a részletekbe Maurizio.

Ami a terveiket illeti, a hetven körüli De Angelis testvérek nem ülnek a babérjaikon. Mint mondták, a közönség ad nekik adrenalinlöketet, erőt. Jókedvük lankadatlan, a beszélgetésünk után is mindenkire mosolyogtak, mindenkivel pacsiztak, és az sem látszott rajtuk – amint azt az interjú előtt megjegyezték –, hogy morcosak, feszültek lennének. Sőt, pubertáshuncutsággal vetették bele magukat a hangpróbákba.

###HIRDETES2###