„Csak önmagunk gátjai lehetünk”

Világhírű zenészekkel készítette el új lemezét Lukács Miklós. Esterházy Péternek is emléket állított.

A cimbalom

Ázsiából származó, trapéz alakú, húros, pengetve, vagy ütővel megszólaltatott hangszer, a citerafélék családjába tartozik. Egyes kutatók egy perzsa hangszer leszármazottjának tekintik. Bár különféle ábrázolásokon a cimbalomhoz hasonló instrumentumok már a 12. században megjelentek Európában, a hangszer vélhetően csak a 16. század tájékán került a kontinensre. A 18. század elején még kedvelt szalonhangszer volt, ám később már csak népi hangszerként fordul elő. Schunda Vencel József budapesti hangszergyáros a 19. század második felében modernizálta a hangszert: megnövelte a hangterjedelmét és lábra állította. Ezzel született meg az a cimbalom, amit ma is ismerünk. A 20. század folyamán idősebb és ifjabb Bohák Lajos fejlesztette tovább a hangszert.  

A dalt a zenész a nyáron elhunyt Esterházy Péter emlékének ajánlotta. – Péterrel a Petőfi Irodalmi Múzeumban találkoztam először. Dés Lászlóval együtt trióban léptünk fel, vagyis éles helyzetben, a színpadon ismerkedtünk meg, és egyből megtaláltuk a hangot egymással. Közös pont volt a pályánkon Eötvös Péter, akivel Esterházy Péter akkor kezdett el együtt dolgozni, és akinek cimbalomra írt műveit én játszom – mesélte Lukács Miklós. Később Esterházy Péter az Aegon-díj átvételekor 2011-ben a cimbalomművészt választotta társdíjazottjának. – Később is többször találkoztunk, de sajnos jóval kevesebbszer, mint kellett volna. Szerettem volna leróni a tiszteletemet, és ez a dal, remélem, méltó Péter emlékéhez.

A lemez kilenc tétele, ahogy arra a cím – a határtalan cimbalom – is utal, a hangszer végtelen lehetőségeit kutatja. A zenész kifejtette, minden újabb felvételén szeretné még jobban megmutatni ezt az ízig-vérig magyar hangszert. – Számomra ez egy folyamatos felfedezés. Új hangokat, új színeket, új lehetőségeket keresek a zenében. Fontos azonban, hogy mindig olyan zenei környezetet kell találnom, amibe szervesen illeszkedik a hangszer. Nem kilógni akarok a sorból, hogy a többiek kísérjék a játékomat, hanem a kamarazenében szeretném megmutatni, mire képes a cimbalom.

A címre utalva Lukács Miklós hozzátette, nagyon sok lehetőség rejlik még a cimbalomban. – A hangszer újabb és újabb tereire akkor találhatunk rá, ha kellően nyitottak vagyunk. Megteremtjük magunkban azokat a világokat, amiket, ha eléggé hiszünk benne, a zene által közvetíthetünk a közönség felé. És ha ez így van, akkor a cimbalom valóban végtelen lehet, hiszen az emberi képzelőerő határtalan.

Lukács Miklós elárulta, a cimbalom egyre elismertebb hangszer a világban. Az idősebb generációk, és az ő korosztálya is sokat tett a cimbalom népszerűsítéséért, ám a fiatalokban látja az igazán nagy lehetőséget. – Nekik kell továbbvinni azt a hagyatékot, amit én is hordozok a mai napig. Ez a hagyaték azt jelenti, hogy folyamatosan újra fel kell fedezniük a hangszert. Tanárként is az a feladatom, hogy megmutassam a jövő nemzedékeinek, hogy miként találhatnak rá a saját útjukra, amely egyben új lehetőségeket nyit a cimbalom számára is. 

A zenész kiemelte, arra törekedett, hogy ne amerikai jazz szólaljon meg a lemezen, hanem magyar muzsika. – Azt a zenei világ szerettem volna megjeleníteni, amelyet minden felvételemen képviselek. A klasszikus és a kortárs zene mellett visszanyúlok a népzenei gyökereimhez, a cigányzenei gyökereimhez, és mindezt keretbe foglalja a jazzhez fűződő viszonyom.

Ennek is köszönhetően a hangszer nagy meglepetést okozott a két amerikai muzsikusnak, annak ellenére is, hogy mindketten többször játszottak már vele. – Most azonban, hogy szólistaként szerepeltem, a cimbalom egészen új színeit tudtam megmutatni nekik. Többször is mondták, hogy rengeteget játszanak vendégzenészként mások lemezein, de ez igazi kuriózum volt számukra. Ami óriási megtiszteltetés. És a közönségnek is szerettem volna megmutatni, hogy a cimbalom nagyon mai, nagyon modern, és nagyon magyar hangszer.

Lukács Miklós kifejtette, a világon mindenhol vannak rendkívüli zenészek, akikkel élmény együtt játszani, hiszen a közös zenélés mindig valami újat ad. – Olyan muzsikusokkal szeretnék játszani, akiktől tanulok, mert csak ez visz előre. Folyamatosan fejlődni kell, új utakat keresni, és csak alázattal szabad a zenéhez viszonyulni. Nincs olyan pillanat, amikor hátradőlhetünk – fogalmazott a cimbalomművész. Hozzátette, az amerikai muzsikusoktól azt tanulta meg, hogy nincs olyan, amit ne érhetnénk el, ha nagyon akarjuk. – Csak önmagunk gátjai lehetünk. 

A Cimbalom Unlimited albumot a 2017-es tavaszi fesztiválon szerették volna bemutatni, ám a zenészek zsúfolt programja miatt ez végül várhatóan csak a jövő évi őszi fesztiválon jön majd össze. És már több európai fesztivál bejelentkezett is, hogy szívesen vendégül látnák a produkciót.

Lukács Miklós

1977-ben született, zenészcsaládból származik, édesapja szintén cimbalmos. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elvégzése után a klasszikus zene mellett egyre elmélyültebben kezdett foglalkozni a dzsessz különféle világával és a kortárs zenével. Eötvös Péter zeneszerző cimbalomra írt műveit Lukács Miklós szólaltatja meg. A saját zenekara, a Lukács Miklós Trió – Cimbiózis és a Lukács Miklós Quintet mellett több formáció tagja, Szakcsi-Lakatos Bélával, Dresch Mihállyal, valamint Borbély Mihállyal és Balogh Kálmán cimbalomművésszel is játszik duóban. Olyan világhírű dzsesszmuzsikusokkal játszott már együtt, mint Uri Caine, Steve Colman, Archie Shepp, Chico Freeman, Gerard Presencer, Herbie Mann, Tony Lakatos, Roby Lakatos és Chris Potter. Az amerikai szaxofonlegenda, Charles Lloyd 2012-es budapesti találkozásuk után meghívta a cimbalomművészt a saját zenekarába. Lukács Miklós 2002-től a Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakközépiskolában tanít, valamint a Snétberger Ferenc által alapított Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára. Munkásságát eddig Artisjus-, Magyar Művészetért és Magyar Örökség-díjjal ismerték el. 2011-ben megkapta az Aegon Művészeti Társdíjat.

 ###HIRDETES2###