Elutasították a csíksomlyói búcsút

Az UNESCO nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút.

MTI
2016. 12. 01. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint az UNESCO azért nem fogadta el a búcsú védettségére vonatkozó kezdeményezést, mert a romániai magyar közösség részéről, a kezdeményezők részéről senki nem lehetett jelen a jelölés fenntartásakor.

„A román kulturális minisztérium képviselői pedig nemcsak hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást, semmibe véve közel száz szakember munkáját és az erdélyi magyarság óhaját, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség részévé váljon. Érthetetlen számunkra a román fél diszkrimináló álláspontja” – idézte a közlemény Kelemen Hunort.

Az RMDSZ elnöke – aki négy évvel ezelőtt kulturális miniszterként terjesztette fel a csíksomlyói búcsút az UNESCO-hoz – lesújtónak és felháborítónak tartotta a történteket. Megjegyezte: ez az eset is azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarság a saját ügyeiben csak magára számíthat. Azt is hozzátette azonban, hogy nem adja fel a célt, tovább küzd annak eléréséért.

A román kulturális tárca 2012 márciusában terjesztette fel az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára a csíksomlyói búcsút. Egy hónappal később azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a Ponta-kormány miniszterei nem tartották fenn a kezdeményezést. 2014 márciusában az RMDSZ is belépett a Ponta-kormányba, és a kulturális tárca élére visszatérő Kelemen Hunor ismét beterjesztette a kezdeményezést. Az RMDSZ 2014 decemberében a kilépett a Ponta-kormányból.

Augusztus közepén Kelemen Hunor azt közölte, hogy értesülései szerint „a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező dossziét visszavonja”. Ezt később mind a bukaresti külügyminisztérium, mind pedig a kulturális minisztérium cáfolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.