A jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) tagozataként működő balettegyüttes januártól önálló intézmény lesz. A Pécsi Balett Nonprofit Kft.-t január elsején hozza létre a baranyai megyeszékhely önkormányzata, a társaság ügyvezetője Vincze Balázs Harangozó-díjas táncművész lesz. Az intézmény székhelye a Zsolnay Kulturális Negyed területére kerül, a Pécsi Balett annak rezidens balettegyüttese lesz.
Vincze Balázs közölte: az eddigi balettelőadások körülbelül kétszeresét tervezi játszani évente a társulat. Hangsúlyozta: a nagyszínpadi premiert továbbra is a PNSZ-ben láthatja a publikum, a gyermekeknek szóló produkciókat a jelenleg felújítás alatt álló Pécsi Horvát Színházban fogják tartani, a Zsolnay-negyedben található E78 rendezvényközpontba pedig beavatószínházi előadások kerülnek, valamint továbbfejlesztik a Műpa és a Nemzeti Táncszínház által szervezett budapesti fellépéseiket is.
A balettigazgató reményének adott hangot, hogy évente legalább egy élő zenés balettelőadást tudnak tartani a Kodály Központ rezidens zenekarával, a Pannon Filharmonikusokkal (PFZ) közösen. Tervezik továbbá, hogy minden évben egy vidéki színház bérletes előadásai között szerepeljen a Pécsi Balett egy produkciója.
Az önállósodás gazdasági aspektusáról Vincze Balázs kifejtette: a jövőben elérhetővé válik általuk a nemzeti balettegyütteseknek nyújtott, évi 50 millió forintos állami támogatás. Az önkormányzat továbbra is 35 millióval segíti a 125 milliósra tervezett költségvetésű intézményt, amely pályázati forrásokból 8-10 millió forintra is számíthat.
A Pécsi Balett ugyanakkor vállalta, hogy jegybevételeiből körülbelül 35 millió forinttal járul hozzá a büdzséjéhez – tette hozzá Vincze Balázs, aki az önállósodás kapcsán Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Páva Zsolt polgármester szerepét is méltatta.
Uhrik Teodóra, a januárban létrejövő Pécsi Balett Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagja felelevenítette, hogy a Pécsi Balett 1960-as megalapításától kezdve a PNSZ tánckaraként szerepelt a teátrum alapító okiratában. Ebből fakadóan a balettelőadások és a színház zenés darabjainak kiszolgálására a társulatnak kétféle minőségű és kétféle tudást igénylő feladatot kellett ellátnia – részletezte.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!