A BBC brit közszolgálati médium művészeti szekciója összeállítást készített a világ legizgalmasabb, legemlékezetesebb karácsonyfáiról. A listán, amely kikerült a BBC Christmas főoldalára is, a Hello Wood magyar építészeti és dizájn-alkotócsoport két tavalyi munkája is helyet kapott.
A BBC az Erzsébet téren felállított Adományfát (Charity Tree) 2015 egyik legfigyelemreméltóbb alkotásának találta. A rönkökből álló, belül körbejárható fát a magyar Ökumenikus Segélyszervezettel, a Design Terminállal és a BVA-val együttműködésben építették fel. Alkotóelemeit Vízkereszt után rászorulóknak osztották ki tűzifának. Ezt a projektet idén is megismételték volna, azonban nem akadt támogató.
A BBC cikke a dizájncsoport tavalyi londoni karácsonyfáját, a Let It Snow nevű, 365 szánkóból épült projektet is kiemelte, amelyet először 2014-ben a Müpa előtt építettek fel, majd a Creatmosphere londoni alkotóival a globális felmelegedésre figyelmeztetve hangoltak újra.
.
A Hello Wood minden évben igyekszik újragondolni a karácsonyfa szerepét. London és Budapest mellett már Manchesterben és Lenzerheidében is felállították az ünnep szimbólumát. Bár a karácsonyfák különböznek, a tervezőket vezérlő gondolat minden esetben az, hogy a struktúra elemei az ünnep után is a közösséget szolgálják valamilyen formában.
A csoport idén újra a Müpa előtt alkotott. 67 különböző méretű fadobozból építettek egy 11 méter magas interaktív karácsonyfát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!