A kilencvenes évek talán legnépszerűbb punk rock zenekara magyar idő szerint vasárnap este jelezte a Facebook-oldalán, hogy holnap nagy bejelentést tesznek, aminek a magyar közönség örülhet a legjobban. Budapest! Maradj velünk a holnapi Green Day-hírekig! – olvashatjuk.
Az együttes még szeptemberben közölte, az amerikai után európai turnéra is mennek, amely 2017. január elején indul. Hamar kiderült, hogy Krakkót és Prágát útba ejtik, Budapestről azonban egészen eddig nem volt szó.
A rejtélyes üzenet tehát most alaposan felcsigázhatja a rajongókat, és nem is kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kitaláljuk, miről lehet szó. A Green Day január 21-én Krakkóban lép fel, a következő napon Prágában, utána viszont három nap szünet következik a 25-i oslói koncert előtt. Feltehetően tehát ezen napok valamelyikén – minden bizonnyal január 23-án – koncerteznek majd Budapesten.
Sokan nagyon boldogok lesznek holnap, de lesz, aki fogja majd a fejét. A Facebookon többen egyből jelezték, hogy a késői örömhír nekik kevésbé vidám, hiszen már megvették a jegyüket a prágai vagy a krakkói koncertre.
A zenekar egyébként a legújabb, október elején megjelent Revolution Radio című albumával turnézik. A lemezről korábban azt írtuk, hogy ízlésesen állt bele a politikai inkorrektségbe. Az anyagon „nem feltétlenül a muzikalitás a figyelemre méltó, hanem az okos, nyelvi szempontból is élményszámba menő szövegek, a sorok között megbúvó szójátékok.” Mit mondhatunk ezek után? Remélhetőleg egyszer ők is kapnak majd irodalmi Nobel-díjat. Talán nem is kell sokat várni rá, addig is remélhetőleg újra megnézhetjük őket élőben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!