Nemsokára kezdik a Petőfi Csarnok bontását

Az Új Nemzeti Galéria megnyitására még jó pár évet várni kell.

Son
2016. 12. 01. 16:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután a Petőfi Csarnok eddigi bérlőivel sikerült megegyezni a kiköltözésről, a napokban lezárult a csarnok bontására kiírt közbeszerzési eljárás, elvégezték az épület azbesztmentesítését és környezetvédelmi felmérését is, így rövidesen elindulhatnak a munkálatok – számolt be a helyszín csütörtöki sajtóbejárásán a beruházó Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Sághi Attila.

Az építész elmondása szerint a Pecsa és szabadtéri színpada jelenleg 10 729 négyzetméteren terül el, az új múzeumépület azonban csak 9095 négyzetmétert, azaz a jelenleginél kisebb területet foglal majd el. A tervek szerint a bontáshoz a már meglévő, leburkolt utakat használják felvonulási útvonalként, az épületet 8-10 méteres védőtávolságban kerítik körbe. Az építkezés 71 fát érint, ezek közül 63-at a parkon belül átültetnek, Sághi Attila szerint 8 azonban olyan rossz állapotban van, hogy ez nem lehetséges, ám hangsúlyozta, azokat többszörösen pótolják majd. 

Sághi Attila a bejáráson elmondta, a japán SANAA építésziroda tervei alapján megvalósuló Új Nemzeti Galéria építése 2017 második felében kezdődhet. Ahogy azt korábban megírtuk, bár a Liget-projekt közleményei szerint az Új Nemzeti Galéria 2019-ben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, információink szerint azonban a budai Várból a Városligetbe költöző intézmény valódi nyitására tovább kell majd várnunk. Eddig ugyanis nem esett szó a múzeumi gyűjtemény költözéséről, mely akár három-négy évet is igénybe vehet, vélik egyes szakemberek. Vagyis ha a kivitelezési munkák 2017-ben valóban megindulnak, és az épület 2019-re el is készül, a gyűjtemény legkorábban akkor is csak 2022-ben kerülhet a falak közé teljes egészében.

###HIRDETES2###

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.