Önálló intézmény lesz a Pécsi Balett

Így plusz külső és pályázati forrásokhoz juthatnak. Eddig a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működtek.

MTI
2016. 12. 08. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Páva Zsolt (Fidesz–KDNP), Pécs polgármestere a szavazás előtt felidézte, hogy a balettegyüttes alapítása óta a PNSZ tagja. A városvezető szakmai és gazdasági érveket is említett a Pécsi Balett Nonprofit Kft. létrehozásával kapcsolatban. Mint kiemelte: az önálló működés plusz külső és pályázati források elérését teszi lehetővé anélkül, hogy anyagi veszteséget okozna a színháznak.

Az elfogadott előterjesztés megfogalmazása szerint a Pécsi Balett a Győri Balettel és a Szegedi Kortárs Balettel egyenrangú önálló márkanév, „amely rég kinőtte a tagozati keretet”. Az együttes az elmúlt tizenegy év során újra Magyarország egyik legelismertebb táncegyüttesévé vált, rangos felkéréseket kap itthonról és külföldről egyaránt, így számárukra a következő lépés az erősebb magyarországi és külföldi jelenlét. E misszióját azonban – részben létszáma miatt – nem tudja maradéktalanul teljesíteni a PNSZ tagozataként – olvasható a dokumentumban, amely kitért arra is, hogy a nemzeti balettegyüttesek számára elérhető állami támogatási forrást a tánctársulat nem tudja kihasználni a PNSZ-en keresztül.

A Pécsi Balett Nonprofit Kft.-t január elsejével hozza létre a pécsi önkormányzat, a társaság ügyvezetője Vincze Balázs, a tánctársulat igazgatója lesz. A társaság székhelye a Zsolnay Kulturális Negyed területére kerül, a tánctársulat annak „rezidens balettegyüttese” lesz – áll az előterjesztésben.

Páva Zsolt szólt arról is, hogy a tényleges átállásra csak a művészeti idény 2017. július 31-i zárását követően kerül sor.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.