Pacsizott velünk, most meg Iggy Poppal lazulnak

Thurston Moore gitáros üzent már a titánok népének, most meg Miamiban dumálgatnak régi lemezekről.

Balogh Roland
2016. 12. 28. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Thurston Moore elég jó arc a gitárzene végeláthatatlan erdejében, zsenialitását már nem egyszer Magyarországon is bebizonyította. Egy ilyen alkalommal, még tavaly, nekünk is sikerült elkapnunk az A38 hajó színpad mögötti művészpihenőjében, s akkor egy rövid üzenettel ő is beköszönt zenerovatunk, az Ígéretes titánok lelkes közösségének. Méghozzá épp így:

A New York-i újhullámos posztpunk nagykövete azóta se pihen, most épp Londonban készül egy nagyszabású bulira. Előtte azonban leugrott Miamiba, hogy egy másik, nem kevésbé ismeretlen figurával, egy bizonyos Iggy Pop úrral csináljanak egy háromrészes dokumentumfilmet – számolt be róla brit zenei magazin, az NME. Az I’ve Nothing But My Name (Nincs másom, csak a nevem) címmel futó, a londoni alapítású Rough Trade lemezkiadó gondozásában készült sorozatban „mindössze” annyi történik, hogy a két veterán zenész beszélget. Például arról, Iggy mester miként hatott Moore és bandája, az 1981-ben alapított Sonic Youth zenéjére.

Az első rész már felkerült YouTube-ra, s bő húsz percen át sztorizgatnak erről-arról. Itt szépen végig lehet nézni. Aki türelmetlen, annak unikum gyanánt ajánljuk, tekerjen 15,50-re, ahol a két zenész a nemrég kilencvenet is átlépő Chuck Berry Johnny B. Goode című aprócska slágerét improvizálják el.

Aki ízelítőt szeretne Moore gitárbűvöléséből, itt egy remek élő felétel a seattle-i KEXP rádió stúdiójából. Eléggé ott van!

S egy kis szolgálati közlemény: még javában tart zenerovatunk, az Ígéretes titánok idei Év dala szavazása. Aki még nem tette, IDE kattintva szépen meghallgathatja a felhozatalt, s miután figyelmesen végigfülelte a számokat, leadhatja voksát a legtetszetősebb etűdre. Hallgatózni, szavazni s megosztani nagyon ér!

További érdekességekért érdemes követni zenerovatunk, az Ígéretes titánok Facebook-, Tumblr- és Instagram-profilját is. Csak semmi trendcsinálás: hallgassatok menő magyar feltörekvőket!

###HIRDETES2###

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.