Tavaly jelentette be a Disney, hogy folytatja a Kacsameséket (DuckTales), a rajzfilmsorozatot, amelyen itthon generációk nőttek fel. Akkor még csak a tervekről esett ugyan szó, most már azonban biztossá vált, a sorozat új részekkel és a régi főcímmel folytatódik 2017 nyarán.
A Kacsamesék 1987-től három éven át futott, és 100 epizódot élt meg. Itthon a köztévé sugározta a vasárnap délutáni „A Walt Disney bemutatja” részeként 1991 és 1995 között. A sorozat fogalmát Magyarországon szinte lehetetlen leválasztani egy tragikus eseményről. 1993. december 12-én elhunyt Antall József miniszterelnök halálát a köztévé a Kacsamesék megszakításával közölte. A rajzfilmet sok százezer gyerek követte figyelemmel vasárnapról vasárnapra, így a bejelentés közös generációs emlékké változott.
A Disney az újrainduló sorozat szereplőgárdáját is bejelentette. Az új szériában Dagobert bácsit David Tennant személyesíti meg, az ikreket, a kapzsi milliárdos unokaöccseit Danny Pudi, Ben Schwartz és Bobby Moynihan szólaltatják meg. Kvák kapitányt Beck Bennett, Beakley asszonyt Toks Olagundoye játssza, Webby, a kacsalány bőrébe pedig Kate Micucci bújik majd.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!