Azért létezem, hogy az érzéseimet elbeszéljem

Egyre lágyuló francia melankólia: a Dürerben fellépő Les Discrets alapemberével beszélgettünk.

Pedig amúgy épp hogy nem emelkedne el a földtől: természetközeli, környezetünk hangjait megidéző zenéje még szövegileg is a kivonulást idealizálja, az emberek kizsákmányoló természetét emlegeti fel. A Prédateurs cím is ránk vonatkozik, s az új lemez borítóján is egy bárányt láthatunk. Ezt amúgy már nem ő tervezte, bár grafikusként is ismert, és számos zenekar albumát öltöztette már egyedi köntösbe. A tavalyi német Prophecy fesztiválon még kiállítása is volt: mint mondta, elég stresszes helyzet volt, mostanában pedig borítók helyett többnyire magának rajzolgat.

Az állatvédelem elmondása szerint felesége révén is fontossá vált számára, s ellenzi a túlzó kizsákmányolást, túlhasználást („overexploitation”): lemezének etikai üzenete, hogy nem vagyunk a Föld urai. Mégis csak meghódítottuk viszont a bolygót, sőt, a világűrt, vetem fel, mire megjegyzi: igen, Mars-expedíciót tervezünk, s közben a szomszédban is hihetetlen a szegénység.

Már hazája kapcsán vetjük fel: Yann Tiersen említette még az Amélie hamis párizsi romantikáját, ő is hasonlóképp látja ezt? „Valóban hamis a kép, Párizs sokszor mocskos, fojtogató, a filmes ábrázolásból viszont gyakran hiányzik a köztes helyzetek bemutatása.” A filmek említése nem véletlen: elmondása szerint megnéz ő is heti tíz-tizenötöt, nagy hatással vannak rá, az új album is filmzeneszerű olykor, film noir-ba illő hangulatokkal. Zenei téren pedig már a Massive Attack hatott rá, a kései Pink Floyd vagy épp a Blonde Redheadtől a Misery Is A Butterfly.

Zenéje továbbra is rendkívül érzelmes, adódik is a kérdés, nem nehéz-e dalba foglalni mindezt. „Dehogy, ez az, amiért létezem.” És bár eddig minden szövegét franciául írta, angolul sem nehéz megfogalmaznia hangulatát: a Prédateurs két száma így már angol lesz. („A béna akcentusommal”, teszi hozzá.)

A mechanikusabb hangzás aztán meg is zavar minket: egy rendőr húz el az Ajtósi Dürer soron, de mintha csak az adott dal részét képezné a szirénahang. Annyira, hogy Teyssier is felkapja a fejét. „Már kezdtem gondolkozni, hogy ilyet is beépítettem volna?” – teszi aztán hozzá nevetve.

Budapestből egyébként nem látott sokkal többet ennél a sötét utcánál: de amennyit igen, az elmondása szerint kifinomult ízlésűnek tűnt, Németországhoz hasonlónak. Előzőleg Szlovákiában járt, az inkább Romániára emlékeztette: persze, nem annyira negatívumként mondja, meg is jegyzi, milyen jó volt ott, és hogy meglepte, de a legnagyobb rajongói a németek mellett a jelek szerint a szlovákok. Ő egyébként Közép-Franciaországból jön, mint kiderül, ugyanúgy Lyonból, mint a Chenille-énekesnő Asphodel (Aurélie Raidron). Utóbbi tavalyi lemezéről megemlékeztünk többször is: Teyssier is kiemeli, hogy Asphodel tanította énekelni, elképesztőnek tartja, mi mindenre képes a hangjával a Pin-Up Went Down avantgárd zenekar torka.

Ha pedig énekesnők, említhetjük az Amesoeurs-t is, ami ugyan csak egy lemezt jegyzett, de az annál emlékezetesebb volt. A borítóról készült posztert árulták is a koncert előtt, sőt, a végére még egy Amesoeurs-szám, a Gas in Veins feldolgozása is jutott. Teyssier mellett az általunk decemberben interjúvégre kapott Neige (Alcest) volt még benne, s Audrey Sylvain énekesnő, aki utóbb a Peste Noire-ban borzolta a kedélyeket. (Nemrég viszont otthagyta a csapatot.) „Jól állt neki ez a démonibb hangzás, s bár én szívesen újraindítanám az Amesoeurst, félek, az egyedüli vagyok, aki így érez” – jegyezte meg Teyssier. (Decemberben Neige-t is kérdeztem erről, ő valóban nem kecsegtetett folytatással.)

Az új Les Discrets mindenesetre érkezik áprilisban, öt évvel a második album után. Hamar a végére érünk, az énekes-gitáros nem is nagyon hallgat elmondása szerint negyven percnél sokkal hosszabb albumokat. És valóban: ennyiben is tökéletesen vissza tudta adni azt, ahol jelenleg zenéje tart. Érdemes várni a megjelenést.