Bezár az Alexandra könyváruházlánc?

A Libri, a Líra és a Kossuth Kiadó végleg úgy döntött, hogy visszahívja könyveit az Alexandra boltjaiból.

Grund
2017. 01. 18. 13:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn írtuk meg a HVG.hu-ra hivatkozva, hogy a csőd szélén áll Matyi Dezső családi vállalkozása, Magyarország egyik legnagyobb könyvterjesztő-könyvkereskedő-könyvkiadó cégcsoportja, az Alexandra. Mára pedig Veszprémben már üzletet is zárt be – tudta meg a Hír TV.

Ahogy a riportból kiderül, a cég kintlévősége szakmai körök szerint eléri az ötmilliárd forintot, ezért a kiadóknak sem tud fizetni. A Libri, a Líra és a Kossuth Kiadó úgy döntött, hogy visszahívja a könyveit az Alexandra bolthálózattól. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Hír TV-nek azt mondta: a cégháló csődje súlyosan érinti a könyvszakmát.

„Több milliárd forintról beszélünk, a mi megítélésünk szerint két-három milliárd forintnyi tartozást halmoztak föl. Jelen pillanatban az elnökség mindent elkövet azért – és ha szükséges, jogi lépéseket teszünk, szakmai egyeztetéseket kezdeményezünk –, hogy a helyzetet, a kárt próbáljuk minimalizálni, de ez a magyar kulturális élet legnagyobb hatású szakmájára, a könyvszakmára most súlyos következményekkel járhat” – mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója, Kocsis András Sándor.

A könyvszakma hónapok óta érzékelte, hogy gondok vannak az Alexandra háza táján, bár a cég azelőtt sem a fizetési fegyelemről volt híres.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.