Szántai felrótta: nem hiteles, hogy illusztrációként a felavatás idejében készült képeket tesznek közzé, miközben 12 évvel később már más állapotban voltak az installációk. Egyben hozzátette: tisztában van vele, hogy mi történik a fémek és a levegő találkozásakor, de nem gondolja, hogy esztétikai élmény lenne olyan szobrok látványa, amelyekről jól látható, hogy nem ez volt az eredeti formájuk. „Állapotuk miatt erősen megkérdőjeleződik az esztétikai élmény” – írta. (Közérthetőbben mondva: megette őket a rozsda.)
Az igazgatónő közleménye szerint nem került el olyan évfolyam a gimnáziumból, amelyik ne élcelődött volna a szobrokon, „akár diáknapi kampányfilmben, osztályvideón, vagy az iskolát bemutató, humorosnak szánt népszerűsítő filmben”. Egyben megerősítette, hogy a gimnázium hátsó udvarában úgy lettek a szobrok elhelyezve, hogy másra használni a teret nem lehetett. Sportnapi gyülekezők alkalmával egyébként a balesetveszélyesség is felmerülhetett – reagált arra, hogy a HVG.hu cikke gúnnyal említette: aki nekimegy egy ilyen szobornak, annak az ajtófélfával is problémája lehet.
Végül ez a történet nemcsak a hitelességről tanított nekem valamit, hanem a – nyilatkozattal befolyásolhatatlan – filterbuborék és annak következménye, a post-truth hatásáról is
– zárta közleményét az igazgatónő.
Érdemes egyben hozzátenni, hogy a szoborparkkal korábban nem találkozó sajtómunkásokkal szemben jelen cikk szerzője a Vetési Albert Gimnáziumban érettségizett. A közleménynek megfelelően így hozzátehető: a gimnázium diákjai már akkor is erős iróniával kezelték az installációkat, amikor még az igazgatót Szarka Lászlónak, nem pedig Szántai Erzsébetnek hívták. (Aki a két tannyelvű gimnázium francia tagozatának ügyeit vitte korábban.)
