Egymásra lövöldözik Trump és Snoop Dogg

Az elnök szerint a rapper már börtönben lenne, ha ezt Obamával csinálja.

Lakner Dávid
2017. 03. 15. 17:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem nyerte el az amerikai elnök tetszését, hogy Snoop Dogg az új videójában egy játék pisztollyal lövöldözik a Ronald Klump nevű bohócra – derült ki a New York Times cikkéből. A klipben a rapper meghúzza a ravaszt, mire a játék pisztolyból egy „Bang” felirat ugrik elő. A Klumpnak nevezett figurát később leláncolva látjuk.

Donald Trump nem is hagyta annyiban a dolgot, és szokása szerint a Twitter-oldalán üzent. Mint írta, ha Snoop Dogg ugyanezt tette volna Barack Obama korábbi elnökkel, már börtönben lenne.

A Lavander című számhoz készült remix klipje vasárnap jelent meg, a hét elején pedig ki is váltotta az amerikai konzervatív sajtó és politikusok felháborodását. „Ebben az országban követtek már el merényleteket elnökök ellen, így különösen vigyázni kellene minden hasonlóval” – mondta a TMZ-nek Marco Rubio republikánus szenátor. 

Snoop Doggot korábban a gengszterrapperek közé lehetett sorolni, de azóta már a fegyveres erőszak elleni küzdelem egyik harcosa lett. Dalában kitér a feketék ellen elkövetett rendőri erőszakra is, a Billboardnak pedig arról beszélt még ezelőtt, hogy dalában a rendőrségről, az elnökről és az életről magáról kíván szólni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.