Elhunyt a román Negura Bunget vezetője

Negyvenkét éves volt a világszerte népszerű csapat alapítója. A magyar énekes számolt be a tragikus hírről.

Lakner Dávid
2017. 03. 22. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyvenkét évesen életét vesztette a világszerte ismert román Negura Bunget dobosa-zenekarvezetője, Gabriel „Negru” Mafa – számolt be róla a Loudwire. Az 1995-ben alakult csapat egyetlen alapító tagja volt, aki 2009-ben, majd 2013-ban is megvált mindenkitől maga mellől, és teljesen új felállással vitte tovább a zenekart. Így lett a Negura Bunget énekes-gitárosa négy évvel ezelőtt a magyar Kati Tibor, akit a 2015-ös Tau, illetve a tavalyi Zu albumon is hallhattunk.

A csapat eredetileg 1994-ben alakult Wiccan Rede név alatt, majd egy évvel később lett Negura Bunget, ami egy mély, sötét erdőből érkező fekete ködre utal. Kifejező név a zenéjükre, amely a metált vegyíti a folkkal, különös, atmoszferikus, természetközeli hangulatot megjelenítve. Mafa mellett a másik alapító tag Hupogrammos Disciple (Edmond Karban) volt, de 2009-ben ő is otthagyta a csapatot. 2000-es albumuk Európa-szerte, a 2006-os Om pedig globálisan is népszerűvé tette őket. Játszottak már Észak-Amerikában, ez év végére pedig tervbe volt véve Ázsia és Ausztrália meghódítása is.

A gyászhírről Kati Tibor énekes számolt be Facebook-oldalán. „Az életét annak szentelte, hogy kultúránk szentségét feltárja” – írta. Negru a csapatban dobolt, dalt szerzett, szövegeket írt, illetve játszott xilofonon, cimbalmon és egyéb népi hangszereken is. A csapat zenéjében többek közt furulya, kaval, román havasi kürt (tulnic) és pánsíp (nai) is hallható volt.

A zenekar eddig nyolc nagylemezt adott ki, és többször fellépett Magyarországon, Budapesten, valamint 2011-ben a mátrafüredi Fekete zaj fesztiválon is. 2013-as magyar koncertjéről a Mandineren volt olvasható beszámoló. Egyelőre nem tudni, a Negura Bunget folytatja-e a zenélést az eddigi vezető nélkül.  

Mafa alapította 2008-ban az énekesnős Din Brad zenekart is, amelynek egy albuma jött ki 2012-ben (Dor), és a román folklórból táplálkozó neofolkot játszott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.