Filmszínésznek áll Ferenc pápa

Saját magát játssza Ferenc pápa a Beyond the Sun című új filmben. A bevételt jótékony célra fordítják.

MTI
2017. 05. 05. 12:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Graciela Rodriguez Gilio rendezte alkotásról tavaly úgy tájékoztatott az Ambi, hogy ez az első játékfilm a világon, melyben egy pápa szerepel. A filmet a rendező írta, főszereplői gyermekszínészek: Aiden Cumming-Teicher, Cory Gruter-Andrew, Emma Duke és Kyle Breitkopf. A film négy kamaszról szól, akik Jézus keresésére indulnak.

A pápa arra kérte a filmeseket, hogy készítsenek olyan filmet a gyerekeknek, ami közvetíti Jézus üzenetét. Hozzátette, hogy jótékony céllal játszani is hajlandó benne, a film bevételével ugyanis két argentin gyermekjóléti szervezetet akarnak támogatni.

Andrea Iervolino és Monika Bacardi, az Ambi alapítói voltak a film producerei, Eduardo Garcia argentin püspök segítette őket tanácsaival.

A Corriera della Sera olasz lap pénteki tudósítása szerint a forgatást a Vatikán szigorúan ellenőrizte. A 29 éves Iervolino évek óta az egyetlen filmes, akinek az egyházi állam engedélyt adott a forgatásra, miközben sem az Oscar-díjas Paolo Sorrentino, sem Nanni Moretti nem tudott a Vatikánban forgatni, pedig mindkettejük nevéhez nagy sikerű pápafilmek fűződnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.