A döntőben a győztesek mellett a kicsik korcsoportjában Simic Aleksander és Remenyik Balázs, a tiniknél Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér, a nagyok közül Lukács Gergely és Beeri Benjámin lépett színpadra.
A pénteki döntő ideje alatt a közönség is szavazhatott kedvencére a középdöntőbe jutott huszonhét tehetség közül. A Nézői Különdíj győztesét a Virtuózok végső fináléjában, június 2-án hirdetik ki. A közönség voksai alapján a következő adásban születik meg a három korcsoportgyőztes közül a zenei tehetségkutató idei abszolút nyertese is, aki tizenkétmillió forinttal térhet haza.
A műsor sztárfellépője Lajkó Félix hegedű- és citeraművész, Szergej Nakarjakov trombitaművész, Oláh Kálmán dzsesszzongorista és Baráti Kristóf hegedűművész volt, a szimfonikus kíséretet a Magyar Állami Operaház Zenekara adta. A zsűrit Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotja.
A zsűri részéről Kesselyák Gergely megjegyezte: a döntőben fantasztikus produkciókat hallhattak, a kilenc versenyző bármelyike megnyerhette volna a versenyt.