Hatvanhét éves korában, hosszú betegség után, szerettei körében elhunyt David Cassidy amerikai színész és énekes, a 70-es évek tinisztárja – írja a BBC News a család közleménye alapján.
Cassidyt többszörös szervi elégtelenséggel szállították kórházba múlt héten. Az év folyamán már korábban megromlott az egészségi állapota. Nemrég arról beszélt, hogy demenciában szenved, ezért befejezi a turnézást, hogy élvezhesse az életet.
Az amerikai színész és énekes a 70-es évek amerikai sorozatában szerzett magának hírnevet, melyben egy rock and roll bandát alapító család egyik tagját formálta meg. A sorozat egyik legnagyobb slágere az I Think I Love You lett. Még a Beatlesnél és Elvis Presleynél is nagyobb ismertségre tett szert ebben az időszakban.
Életének utolsó éveiben többször is mélypontra került; 2015-ben csődöt jelentett, és 2010 és 2014 között ittas vezetés miatt háromszor is letartóztatták. Magánélete is viharos volt, háromszor vált el.