Eltemették Malcolm Young gitárost, az AC/DC rockegyüttes alapítóinak egyikét kedd délelőtt Sydney-ben. A St. Mary-katedrálisban tartott, szűk körű szertartáson a családon kívül a legendás zenekar jelenlegi és hajdani tagjai – köztük Malcolm testvére, Angus – és más neves ausztrál rockerek, zenei menedzserek vettek részt. A gyászbeszédet Bradley Horsburgh, a család egyik tagja, valamint David Albert, a zenekar kiadója, az Albert Productions vezetője olvasta fel – írja az MTI.
A gitáros életútját és sikereit felidézve Albert hangsúlyozta, hogy Young zseniális zenész és dalszerző volt, ám szerény ember is, aki nagyra becsülte a családja körében töltött időt. Malcolm Young 64 éves korában hunyt el november 18-án. Évek óta demenciában szenvedett, 2014-ben, egy szélütés után vonult vissza a zenéléstől. A Skóciában született, de Ausztráliában felnőtt Malcolm és Angus Young barátaikkal 1973-ban alapították az AC/DC-t, amelynek jelentése váltó- és egyenáram. A varrógépen látható jelölést nővérük javasolta, és a fiúk azonnal beleegyeztek, mert a rövidítést energikusnak és felvillanyozónak találták.
Az ausztrál kocsmákban edződött AC/DC 1975-ben adta ki első lemezét High Voltage címmel, ezt követte a T.N.T., a Powerage – a címek is jól jelzik zenéjük dinamikáját, robbanékony stílusát. A rockrajongók által jól ismert riffek nagy része Malcolm Young leleménye, a szólókat a koncerteken fel s alá rohangáló, nemegyszer Chuck Berry híres kacsajárását utánzó Angus vezette elő. A zenekar utolsó lemeze 2014 novemberében jelent meg Rock or Bust címmel, ennek felvételében betegsége miatt Malcolm Young már nem tudott részt venni, helyére unokatestvére ugrott be. Az AC/DC 2003-ban került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Melbourne-ben utcát is neveztek el róla.