Súlyos fejműtétje volt Jirí Menzelnek, kómában van

Nem közöltek részleteket a 79 éves művész egészségi állapotáról.

MN
2017. 11. 22. 12:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos fejműtéten esett át Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színész a prágai központi katonai kórházban – közölte Jitka Zenke, a kórház szóvivője szerdán délelőtt Prágában. Az MTI beszámolója szerint részleteket a 79 éves művész egészségi állapotáról a hatályos törvényekre hivatkozva nem hozott nyilvánosságra.

A Nova kereskedelmi televízió úgy tudja, hogy többórás, nehéz műtétről volt szó, amely után Menzelt mesterséges kómában a kórház intenzív osztályán kezelik. A művész a televízió szerint a múlt hét végén szabadságáról tért vissza Prágába, s azonnal kórházba szállították.

Jirí Menzel kéttucatnyi játékfilmet, dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más országokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. 1967-ben a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, megkapta az Oscar-díjat.

Az 1985-ben készült, Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendezőnek. A filmben Bán János Jászai-díjas színész alakítja a főszerepet.

Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című filmjében szerepelt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.