A Pál utcai fiúk című előadás után rendezett ünnepségen Eszenyi Enikő igazgató nagy szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színművészére, Ruttkai Évára, aki most lenne kilencvenéves – olvasható a színház MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
A Ruttkai Éva (1927–1986) emlékére alapított díjat minden évben születésének évfordulója alkalmából, december utolsó hetében adják át annak a művésznek, aki az adott évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.
A társulat az adott naptári évben bemutatott előadások alapján ítéli oda a díjat. A gyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is.
Idén ifjabb Vidnyánszky Attila a Hamlet, valamint a Háború és béke című előadásban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a Vígszínház társulata.
Ifjabb Vidnyánszky Attila 1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt több rendezése is látható volt az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel művészeti díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima díjas lett.
Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III. Richárdot, amely később a Nemzeti Színház repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban állította színpadra a Mihail Bulgakov műve alapján készült Iván, a rettenet című darabot. A Vígszínház társulatának 2017-ben lett tagja. Eddig Hamletként és a Háború és béke című produkcióban Bonaparte Napóleon szerepében láthatta a közönség. Rendezőként A félkegyelmű című előadást 2018 elején kezdi próbálni a társulattal a Pesti Színházban.
A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Vígszínház vezető művésze emlékére. A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész aláírásával díszített emlékgyűrűvel elsőként, 1987-ben Tordy Gézát jutalmazta a társulat.