Meghalt a Kukori és Kotkoda rendezője

Mata János alkotta meg a Mikrobit, de dolgozott a Kékfény és a Panoráma műsorain is. 84 éves volt.

MTI
2017. 12. 23. 17:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életének 84. évében szombaton elhunyt Mata János rajzfilm- és televíziós rendező, többek közt a Kukori és Kotkoda című rajzfilm egyik alkotója – közölte a család az MTI-vel.

Mata János 1934-ben született Budapesten. 1953–1957 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt, majd az azt követő két évben a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott.

1959-től a Pannónia Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény, valamint a Panoráma című műsor külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, stúdióműsorokat rendezett.

Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek közt a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.