Petőcz András kapta a Tiszatáj-díjat

Korábban elismerték már Grendel Lajost, Tandori Dezsőt és Háy Jánost is.

Lakner Dávid
2017. 12. 17. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Petőcz András vehette át idén a Tiszatáj által alapított díjat – derült ki a folyóirat közleményéből. A szerkesztőség – néhány korábbi alkalmat leszámítva – évente adja át elismerését a laphoz kötődő szerzők egyikének. Díjazták már Grendel Lajost, Juhász FerencetTandori Dezsőt és Kovács András Ferencet is. Tavaly Háy János vehette át a Tiszatáj-díjat.

A folyóirat közleménye szerint Petőcz annak a nyolcvanas években jelentkező írógenerációnak a tagja, amely egyforma távolságra áll a közelmúlt megosztott hagyományaitól és a jövő még láthatatlan (rendszer)váltásaitól. Kultúraszervező készsége is hamar megnyilvánult a Jelenlét-antológia és a Kassák-emlékkönyv által, mégis nehéz volt művészetét elhelyezni a korabeli irodalom viszonyai tükrében. „E lélegzetnyi szünetet, írói sorsa adottságát Petőcz ugyanis arra használja, hogy megalkossa az idegen költői-írói profilját, ezt a későbbi alkotásai által komplex módon jellemzett, paradox irodalmi szerepkört” – áll a közleményben.

A szerző fontos prózaírói teljesítményei közé tartozik tavaly lezárult regénytrilógiája, melybe az Idegenek, a Másnap és az Aysa tartozik bele. Eltérő műfajú írásaival már 1988 óta, szinte folyamatosan van jelen Petőcz a Tiszatáj hasábjain. Önálló könyve jelent már meg zárójelverseiből is (Behatárolt térben, 2010), legutóbbi verseskötete pedig idén jött ki ...és arcára álarcot teszen címmel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.