Terézváros lemondott a Paulay Ede utca 52.-ről

Akár bontani is lehet, mivel az önkormányzat megszüntette a világörökségi területen álló ház védettségét. Arra hivatkozik, hogy „a kerület nem állhat meg az 1880-as években”.

R. Kiss Kornélia
2017. 12. 21. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VI. kerület világörökségi területén álló, Paulay Ede utca 52. alatti ház helyi védettségének megszüntetéséről határozott csütörtökön Terézváros, a Fidesz–KDNP-s képviselők az ellenzéki tiltakozás dacára is megszavazták a rendeletet. Mivel a háznak már a homlokzata sem védett, azt a jövőben akár új épülettel is helyettesítheti a tulajdonos, a Max Turnauer osztrák milliárdoshoz kötődő cég. A tulajdonosokról a HVG online írt részletes cikket még szeptemberben.

A kormánypárti képviselők azzal érveltek, hogy a szakvélemények szerint nem képvisel értéket a ház, mert az 1884-es építése óta többször is hiteltelen átépítésen esett át. Az ülésen felszólaló örökségvédelemmel foglalkozó civilek – Kelemen Miklós a Magyar Patrióták Közössége képviseletében és Nagy Zsolt –, illetve Heltai László (LMP) képviselő viszont arra hívták fel a figyelmet, az utcaképet a jelenlegi formájában kellene védeni függetlenül attól, hogy a ház egyedileg mennyire értékes. – Rossz precedens, hogy egy beruházó érdekében a kerület behódol, és kiszolgáltatja az értékeit – mondta lapunknak az ülés után Heltai.

Simonffy Márta alpolgármester (Fidesz–KDNP) arról beszélt a felszólalásában, hogy a ház „értékrendje és arányai miatt” nem is illik a Párisi Nagyáruház szomszédságába, és hogy „a kerület nem állhat meg az 1880-as években”.

A kormányhivatal és a Miniszterelnökség örökségvédelmi hatóságként a későbbiekben még beleszólhat egy bontási és építési engedély kiadásába a világörökségi területen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.