Alig kapnak lehetőséget a női rendezők Hollywoodban – ez derült ki egy csütörtökön közzétett új tanulmányból, amely egy évtizedre visszamenően elemezte a rendelkezésre álló adatokat.
Az MTI beszámolója szerint a Dél-kaliforniai Egyetemen készült jelentés 2007 és 2017 között vizsgálta, hogy a 11 év alatt a legnagyobb bevételt hozó 1100 film rendezői székében milyen volt a nemek és etnikumok aránya. Kiderült, hogy a filmeken dolgozó 1223 rendező 95,7 százaléka férfi volt és csak 4,3 százaléka nő.
2017-ben a 100 legnézettebb film közül csak nyolcnak volt női rendezője. A vizsgált 11 éves időszakban a 2017-et megelőző években közülük egyik sem jegyzett olyan filmet, amely az év száz legnagyobb közönséget vonzó produkciója között szerepelt.
A tanulmány ismételten felhívta a figyelmet a Hollywoodban tapasztalható nemi diszkriminációra.
A szerzők megoldásként azt ajánlották, hogy jelentősen növelni kell a női alkalmazottak számát az ágazatban.
A jelentés arra is rámutatott, hogy a rendezői széket főleg fehér férfiak foglalják el, és a más etnikai csoportból származók háttérbe szorulnak. Az 1223 rendező közül mindössze 5,2 százalék volt fekete és 3,2 százalék ázsiai.
Az Inclusion in the Director’s Chair? (Befogadó-e a rendezői szék?) című tanulmány írói hangsúlyozták, hogy most, mikor a szórakoztatóipar és benne a filmipar válaszúthoz érkezett, itt az ideje, hogy lépéseket tegyenek az egyenlőtlenségek felszámolására.