info
Fény-anyagnemzeti színházJuliette BinocheSzínházi Olimpia

Fény-anyag – olvasásperformansz és beszélgetés

1943–44 fordulóján négy igazságra éhes fiatal művész beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak, amelyekre tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak Budaligeten, majd a Garay utcában és a Katalin leányotthonból átalakított katonai varrodában. A társaság egyetlen túlélője Mallász Gitta, aki lejegyzi ezeket a beszélgetéseket – így született meg Az angyal válaszol kötet, amelyből egy különleges előadás készült, amit a közönség a színházi olimpia programjában láthat június 7-én.
locationNemzeti Színház
clockjúnius 7. szerda 19:00 - június 7. szerda 20:30

A beszélgetések szavai erőt és reményt adnak. Ráébresztenek emberi méltóságunkra, feladatunkra és szabadságunkra. Az örök érvényű tanítások katartikusan aktuálisak. Nekünk is szólnak ébresztő útikalauzként, hogy modern világunk zaklatottságában emberré nemesedjünk.

Az Oscar-díjas francia filmszínésznő, Juliette Binoche hosszú ideje a kötet rajongója, aki sok-sok felolvasás után most színpadról is elénk tárja ezt a művet. Egy születőben lévő előadás főpróbája a budapesti felolvasásperformansz, amely során megelevenednek Az angyal válaszol mondatai, tanításai. Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is részt vesznek.

A felolvasást beszélgetés követi a nagyszínpadon Juliette Binoche, Wajdi Mouawad, Szűcs Nelli, Kardos Gyöngyi, Rátóti Zoltán és Sepsi Enikő részvételével.

Jegyvásárlás: ITT

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!

További program lehetőségek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.