– Ugyanakkor valamennyi potenciális partnerrel azzal a reménnyel kezdjük meg az esetleges együttműködést, hogy ha ezek a problémák nem is helyezhetők zárójelbe vagy nem is szüntethetők meg, legalább olyan folyamatokat tudunk elindítani, amelyek révén ezek az időben egyre kisebb jelentőségre tesznek szert – mondta.
A házelnök pozitív példaként hívta fel a figyelmet arra, hogy az első Orbán-kormány idején, Szlovákiában, Robert Fico miniszterelnöksége időszakában durva incidensek érték az ottani magyarságot, ma mégis az látható, hogy az EU-n belül az ismét Robert Fico által vezetett Szlovákia álláspontja áll szinte minden kérdésben a legközelebb Magyarországéhoz.
– Az ő támogatásukra számíthatunk, és ők is a miénkre és noha koránt sincs a felvidéki magyarság helyzete ott, ahol lehetne, a kormányzati viszonyulás jelentős, pozitív irányú elmozdulást mutatott az elmúlt években a magyar közösség problémái iránt – fogalmazott Kövér László, hozzáfűzve, hogy Szerbia esetében talán még szembeötlőbb a helyzet.
Azon magyarverések után, amelyek az 1990-es éveket, illetve a 2000-es évek elejét jellemezték, ma azzal a Szerbiával van a legjobb viszony, s annak a Szerbiának a magyar nemzetiségű állampolgárai lesznek a legjobb jogi és politikai helyzetben, amelyet egyébként egy nacionalistának minősített párt, illetve annak a vezetője irányít – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.
– Olyan gesztusokat tettek a korábbi államelnökök Szerbia és Magyarország részéről, amelyek elindítottak egy megbékélési folyamatot, amelyből mára stratégiai szövetség formálódott, az ottani magyarság helyzete is jelentős mértékben javult – mondta, ugyanakkor hozzátette, szó nincs arról, hogy mind a Vajdaságban, mind a Felvidéken valamiféle Kánaán lenne a magyar közösség élete.
Kövér László úgy véli, a politikában a türelem, a kitartás és a bölcsesség az, ami meghozza azt az eredményt, amit mindannyian remélünk. Ez pedig szerinte az, hogy akár az erdélyi, akár a többi elszakított nemzetrész a saját, ezeréves szülőföldjén békében és háborítatlanul, sőt prosperitásban élhessen, s megtarthassa saját nyelvét, kultúráját, hitét és nemzeti önazonosságát.
A Mandinernek arra a kérdésére, hogy a Tisza Párt szerint Orbán Viktor elárulta a határon túli magyar közösségeket, Kövér László azt mondta: – Mi mást várhattunk volna ettől a bandától, mint azt, hogy egy Brüsszel meg egy Kijev javára elkövetett hazaárulás között, a lehető legelső érzékeny pillanatban nekirontanak a határon túli magyarokkal is fennálló nemzeti együttműködésnek?
Ezek nem tudnak mást, csak rombolni és gyalázkodni, ócska, nyilas meg olykor komcsi propagandával operálni. Bármihez is nyúlnak, az bemocskolódik – így van ez a nemzetpolitikával is. Az bízzon bennük a nemzeti ügyek tekintetében, akinek két édesanyja volt
– fogalmazott a Mandinernek Kövér László.
Borítókép: Kövér László (Fotó: MTI)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!