Mi derül még ki a beszélgetésből? Többek között az, hogy amit a kormány egyik kezével ad, azt a másikkal könnyedén el is veszi. A pedagógusbéreket ugyanis – az értékállóságukat gyakorlatilag megszüntetve, a jövedelmet burkoltan csökkentve – néhány éve elszakították a minimálbértől. Konkrétabban szólva jelenleg a 2014-es 101 500 forintos minimálbér szerepel szorzóként a pedagógusfizetések számításakor, s nem a felemelt új összeg, a 127 650 forint.
Ha a tanárkereset ma is a minimálbérhez igazodna, a pedagógusok 25 százalékkal több pénzt kapnának.
Mindemellett a terhek is növekedtek. Ma egy tanár általában hetente 24 órát tart, amit hosszú távon, a színvonalat is fenntartva, fizikailag-szellemileg szinte lehetetlen teljesíteni. (Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években még 18 volt a kötelező.) Az oktatásügyet napjainkban irányítók sajnos arról is elfeledkeznek, hogy a technikai fejlődés következtében a mindennapi módszereket át kell alakítani a hatékonyság érdekében. Vagyis ha egy tanár ugyanolyan eredménnyel akarja átadni a tudását, mint teszem azt tíz-tizenöt esztendeje, sokkal több háttérmunkára, nagyobb szellemi energiákat mozgósító gyakorlatra van szükség.
Hogy ezentúl az oktatással foglalkozó hivatalnokok rendre megalázzák a pedagógusokat, ígéreteiket megszegik, az csak zavaró mellékzönge. Nívós iskolában tanító volt kollégám panaszolja: elvégezte a mentortanársághoz szükséges, több százezernyi forintját felemésztő hat féléves képzést. Társaival együtt szakvizsgát tett, a minősítési eljárásból azonban indoklás nélkül kizárták őket. Érdeklődésükre, hogy mégis miért, választ sem kapnak; következményként a magasabb fokozatba sorolással járó fizetésemelés is elmarad.
