Törvénytelenség és őskáosz

Megengedhetetlen, amit a Magyar Nemzeti Bank művel a pénzügyi fogyasztóvédelemben.

D. Horváth Gábor
2015. 07. 13. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pár éve a felügyeletet az MNB-hez csatolták, de ez inkább rontott a helyzeten, hiszen ezzel a pénzügyi fogyasztóvédelem ellenőrzése függetlenedett a kormánytól, és még kevésbé ellenőrizhető. Alkalmatlansága a devizában számolt különféle hitelezési formáknál teljesedett ki, amely úgy ömlött rá a magyar társadalomra, hogy ez a füle botját sem mozgatta. Hiába hívták föl komoly közgazdászok a figyelmét, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, nem hallgatott rájuk. És most úgy állunk itt az MNB-be beolvadt felügyelettel, ezzel a nagy rakás tehetetlenséggel, hogy a baj bekövetkezett, ez pedig továbbra is képtelen kezelni a problémák sokaságát.

A bankok által elkövetett törvénytelenségeket a hatóságnak meg kellene előznie vagy föl kéne tárnia, az elkövetőket szigorúan megbüntetnie, végső soron pedig bezárnia az intézményt. Nem kellene megvárnia, hogy a különböző szerencsétlen adósok egyedül vívják szabadságharcukat a bíróságok előtt, hanem cselekednie kellene, s fellépni minden egyes esetben, amikor a bankok visszaélnek erőfölényükkel. Vajon miért várt máig az MNB például azzal, hogy felszólítsa valamennyi pénzintézetet, irtsák ki végre üzletszabályzataikból azokat a törvénytelenségeket, amelyeket a Kúria tisztességtelennek talált? Számtalan szerződéses kikötésről ugyanis már évekkel korábban jogerősen megállapították a bíróságok, hogy tisztességtelenek, ám a felügyelet hallgatott, pedig az érvénytelenített feltételek továbbra is szó szerint voltak jelen a pénzintézeti szabályzatokban. Mi lehet annak az oka, hogy nincs valódi ellenőrzés azon előre elkészített, általános szerződések tekintetében, amelyeket a bankok minden adós számára a közreműködésük nélkül határoznak meg, s amelyek elfogadása nélkül senki sem juthat hitelhez? Vagy miért van az, hogy a pénzintézetek megbízásából a behajtók még ma is szó nélkül és bírósági ítélet hiányában viszik el az utcákról az adósok autóit, csak azért, mert elszámolási vitába keveredtek? És akkor egy szót sem szóltunk még a hajmeresztő brókerbotrányokról. A törvény szerint a felügyelet visszavonhatja a pénzügyi intézmény engedélyét, ha működése súlyosan veszélyezteti vagy sérti az ügyfelek érdekeit. Vajon mire vár az MNB? Hány példát kell még felsorolnunk a Magyar Nemzetben?

És persze az is nagy kérdés, hogy mire vár az állam, a kormány? Hiszen a fogyasztóvédelmi szabályok betartása Magyarországra nézve is kötelező. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 38., a fogyasztók védelmére vonatkozó cikke kötelezővé teszi, hogy „az unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét”. Vagy itt az Európai Tanács irányelve, amely kimondja, hogy „a tagállamok [ ] gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”. És nem bújhatunk ki az Európai Parlament és a Tanács által 2009-ben, „a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról” szóló szigorú jogszabály alól sem. Mint ahogyan a saját alaptörvényünk M) cikke alól sem, amely szerint „Magyarország védi a fogyasztók jogait”.

Miközben tehát a fogyasztóvédelem jól körbe van bástyázva, az MNB-ről az derül ki, hogy képtelen ezt a feladatot ellátni. Ezért vissza kell venni tőle, és megteremteni végre a valóban hatékony fogyasztóvédelem intézményrendszerét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.