Demokrácia vagy százhalál

A korrupció eredménye a közrossz, s aki ehhez hozzájárul, az minimum százhalált érdemel.

A kormány politikusai folyamatosan papolnak a közjóról meg a közérdekről. Látván az idehaza zajló folyamatokat, az emberek egyre inkább csak legyintenek rájuk. Utoljára két, focistakorból már kiöregedett, politikusnak azonban fiatalnak számító, még romlatlannak tűnő kormánypárti politikus, Gulyás Gergely (34) és Csepreghy Nándor (32) ízlelgette a médiában e két, Magyarország és a demokrácia működése szempontjából fontos dolgot. Előbbi, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a Heti Válasznak ezt mondta: „Nem szabad szem elől téveszteni: míg a gazdaság célja a profit, a politikáé a közjó kell hogy legyen.” Utóbbi pedig, a Miniszterelnökség államtitkára, miniszterhelyettes az ATV-nek arról beszélt, hogy a transzparencia – az átláthatóság és ellenőrizhetőség – évében minden olyan dokumentumot, amelyet a közérdek úgy kíván, szervezete nyilvánosságra fog hozni. Mivel mindkét fiatalember komoly feladatot kapott a magyaroktól, nézzük, miről is beszélnek!

A közjó többek között azt jelenti, hogy a közjavakat hatékonyan és igazságosan kell elosztani aszerint, hogy az állam a társadalom legszükségesebb érdekeinek megfelelően érvényesítse és hasznosítsa az erőforrásokat. Ami nem kis szervezési feladat, de a közpénzből fenntartott intézményrendszer épp ezért áll rendelkezésre. Ha ez nem sikerül, akkor felelősségre kell vonni és változtatni kell. Ugyanez érvényes a dolog másik oldalára. A közjó elérését megakasztja az országot lerohasztó, általános korrupció. Ebben a Jobbiknak és az LMP-nek még akkor is tökéletesen igaza van, ha nem voltak még kormányon. És persze ne is legyenek, ha ugyanúgy viselkednének, mint az MSZP vagy most a Fidesz– KDNP, amely a migránsválság hatékony kezelése miatt ebben a kérdésben fölmentést ad magának.

Példákban térdig gázol az ember. A közjó megteremtése nem fér össze a tehetetlen és korrupt hatóságokkal, amelyekből egy is sok. Azzal sem, hogy a Magyar Nemzeti Bank a közérdeket kizárja, és hatalmas nyereségét közjónak hazudva homályos célú alapítványoknak adja. A közjóval összeférhetetlen az is, hogy a cigányság elengedhetetlen felzárkóztatásához szükséges pénzek – a korábbi évtizedekhez hasonlóan – nyom és nyomozás nélkül fölszívódnak. Ugyanígy a zsidóság kisebbségi életét segítő vagy a szenvedését bemutató beruházásokra szánt anyagi erőforrásokat sem kellene másra fölhasználni. Ha pedig források híján a hazai kórházak közül több olyan állapotban van, mint a szerencsétlen János-kórház vagy a Merényi, akkor vajon a kevesebbeknek örömöt nyújtó presztízsberuházások szolgálják jobban a közjót, vagy az egészségügy hatékonyabbá tétele a magyarok érdeke? Egy másik példa: Kishantoson 22 év munkájával alakítottak ki állami akarattal egy ökológiai, nemzetközi színvonalú mintagazdaságot. E közjót jelentő csodát néhány nap leforgása alatt tönkretették. A korrupció eredménye a közrossz, s aki ehhez hozzájárul, az minimum százhalált érdemel.

Csepreghy a közérdek és a nyilvánosság fontosságát emlegette. De vajon mit szólhat akkor, ha a főnöke minderről egészen máshogyan vélekedik? Lázár János engedi, hogy a Miniszterelnökség a közérdekkel szemben működjék, pedig a Századvég tanulmányairól tett kijelentései szerint pontosan tudja, hogy szembemegy a tisztességgel és a jogállamisággal. A miniszter ügyvédek és jogászok szava mögé bújva tagadja meg hónapok óta a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, még ha ezekért a kormány istentelen mennyiségű pénzt fizetett is ki. A közvéleménynek viszont tudnia kell, hogy mi folyik itt a köz pénzén.

Az ifjú Gulyásnak és Csepreghynek tehát nincs könnyű dolga. Mindenesetre nagyon őszintén sok sikert kívánunk nekik.