Polgárok, akik torkig vannak

Egy demokratikus közösség működésében riasztó polgárellenes gyakorlatot tapasztalni.

Most egy olyan esetről lesz szó, amely a főváros XII. kerületében történt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyen és hasonló esetek ne fordulnának elő máshol is. A helyszín egy forgalmas csomópont, ahol öt utca találkozik. A Böszörményi út, amelybe beletorkollik a Királyhágó utca, illetve amelyből merőlegesen nyílik az Ugocsa utca, ahová nem szabad balra, nagy ívben bekanyarodni. A kötelező haladási irányt csak egy nagyon nehezen észrevehető tábla jelzi, ez a szabály azonban olyannyira ésszerűtlen, hogy a környéken lakók soha nem tartották be. A polgároknak erre a slendrián magatartására unhatott rá a leginkább önmagáról gondoskodó polgármesteri hivatal, s ahelyett, hogy eltávolította volna az ésszerűtlen közlekedést életben tartó táblát, inkább egy kamerát helyezett ki, hogy a szabálysértőket alkalmanként 50 ezer forinttal büntesse.

Az érintettek facebookos bejegyzésekben figyelmeztetnek a helyzetre másokat. „Sajnos ez így igaz! A Királyhágó utca végén aki visszakanyarodik a Márvány utcába, mivel hogy mindkét utca egyirányú, az február 13-tól 50 000 Ft bírságot fizet! Kb. napi 5 millió forintot szednek be így a kerületi polgároktól!” Egy másik hozzászóló megpróbálta megtudni, mi történik velük: „Ma felhívtam a hegyvidéki rendészet nevű bűnbandát, és megköszöntem az április elseji tréfát. Azt az ötvenezer forintról szóló csekket, amit tegnap kézbesített a posta. Mondták: nem vicc. Mondom: pedig az, mert amire hivatkozik, az 40 éve probléma, és még az átkosban sem sikerült megnyugtató megoldást találni rá az épp aktuális hatalomnak. Pedig nem ilyen amatőrök próbálkoztak De nem is ez a lényeg. Kérdeztem: ki az, aki kiküldött egy ötvenezer forintos bírságot, amire se méltányosságot, se részletfizetést kérni nem lehet. Mondta, hogy a hegyvidéki önkormányzat törvényhozó testülete. Érted?! Mert én nem. Az általam megválasztott és fizetett tintanyaló irodaszemét olyan tettért büntet (vegzál), ami gyakorlat a kerületben, ráadásul – és itt a hiba – olyan távol van a választóitól, hogy rendesen elhiszi: ma Magyarországon – ahol a gazdaság tökéletesen teljesít, ugye? – senkinek nem okozhat problémát holmi rongyos ötvenezer befizetése. És még csak attól sem tartanak – megkérdeztem –, hogy esetleg valaki rájuk gyújtja az épületet, tanácskozás közben. Vagy mindenki hét-nyolcszázezer forintot keres otthon?” Megint más így háborog: „az önkormányzatnak valamiért szúrja a szemét az, hogy több évtizede, minden gond és baleset vagy akadályozás nélkül itt fordulunk vissza Pokorni vesszőparipája mentén, a helyi forgalom csökkentése, és környezet megkímélése érdekében. Többszöri kérdésünkre se tudta/akarta megoldani sem a BKK, sem az önkormányzat, hogy szabályossá váljon ez. Hogy miért? Gyakorlatilag: csak, mert!”

A fél országot érte hideg zuhany, amikor azzal szembesült, hogy a Fidesz zászlajára tűzött polgári Magyarország csak egy politikai termék. Egy demokratikus közösség működésében azonban a polgárellenes gyakorlatot még riasztóbb tapasztalni. Az állampolgárok-választók-adófizetők-fogyasztók kötelezettségeik fejében joggal várják el, hogy életüket gördülékenyen és igazságos keretek között élhessék. A jogalkotóknak és jogalkalmazóknak, a közhivataloknak és a hatóságoknak a közösség érdekeit kell szolgálniuk, s a szabályokat kizárólag az ő érdekében kell megalkotniuk vagy módosítaniuk. Huszonöt év hosszú idő: a mindenkori hatalomnak végre tudomásul kell vennie, hogy az ostobaság, a pazarlás és a packázás okozta elégedetlenséggel szemben ma már nem lehet fölvenni a versenyt csupán marketingeszközökkel. A polgárok előbb-utóbb az asztalra csapnak.