Gulya Tibor a többször és folyamatosan megmentett, mégis lehetetlen helyzetben lévő devizahiteles adósok segítségére szakosodott. Nem jogász, hanem mondjuk úgy, jogedzett ember. Termékbemutató típusú előadásokon veti ki hálóját a legszerencsétlenebbekre, s körülbelül ezzel a természetességgel mutatja be a hatékony jogi érdekképviseletet: „Aki ide bejön, annak mindig azt mondom, neked egy feladatod van: feltölteni az olajoshordót, a fáklyát a kezembe adni, és én majd tudom, hova kell berúgni és a fáklyát utánadobni. Pusztítani kell! Ezt másképp nem lehet.” Gulya ellen zugírászkodás miatt indult büntetőeljárás. Azt, hogy az adósok érdekében pontosan mit csinál, nem mondja el. Ügyfelei közül azonban sokan csalódottak. Azt, hogy miért sztárolja őt az Átlátszó oknyomozó hírportál, s hogy mikor jelenik meg Havas Henrik újságírónak a róla mint az „utcai hősről” készült könyve, nem tudni.
Németh Szilárd apologéta fideszes politikusnak született. Úgy osztja meg velünk az igazságot, hogy hallani sem akarunk többet róla. Ő mindenhez ért, a tudás hiányát pedig leveri a magyarokon. A kemény férfimunka híve. Neki nem kell elmondani, hogy nincs lacafaca és nix ugribugri. Németh is táltos. Úgy teleszülné helyettünk a Kárpát-medencét, ha már ilyen bénák vagyunk, hogy csak úgy nyekken. Németh Szilárd mi vagyunk. Akkor is, ha még nem tudunk róla. A zsírdiéta így aztán neki is jót tenne.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!