„Ahhoz, hogy egy állam érvényesülni tudjon a nagyon éles versenyben, nem elvont elvekre, hanem saját partikuláris nemzeti érdekeire kell koncentrálnia, a biztonság kérdését kell előtérbe helyeznie, s a hatalomért vívott harcba be kell szállnia.Ez csak egy a sok figyelemre méltó mondat közül a szombati Magyar Nemzet Magazinból. Keresse hétvégén az újságárusoknál!Nőként születnek, de aztán férfiként élnek azért, hogy megússzák a házasságot, elkerüljék a vérbosszút vagy csak szabadon élhessenek és dolgozhassanak. Az északalbán fogadott szüzek utolsó képviselőivel találkoztunk. Válságok, botrányok és a politika árnyéka meg a katolikus egyház. Hogyan lehetne megoldást találni az egyre égetőbb kérdésekre? Erről beszélgettünk Osztie Zoltán atyával, a budapest-belvárosi főplébánia-templom plébánosával, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökével.Sokak megélhetése kerül veszélybe a földárverések szabályai miatt. Akik még nem művelik három éve a magyar államtól bérelt földet, azok nem kaphatnak elővásárlási jogot. Nagy tőkével rendelkező gazdálkodók vehetik meg a területüket. S bár a bérleti díjat a még érvényben lévő jogszabályok szerint nem emelhetik, megkeseríthetik az életüket. Riport két földárverés kapcsán.A besenyszögi faluvégen él egy agysorvadással született lány, akinek – mivel az állami rendszereknek ezt nem akaródzott megtenniük – egy budapesti trolibuszvezető és lelkes önkéntesek szereztek négykerekű mopedet. Noémi a kis jármű nyergében többet gyógyult, mint tucatnyi orvosi konzultáció után. Csodák márpedig vannak.Ki volt Veszelka Imre, a „puszták királya”, és miért akart jó útra térni? A hírhedt betyár életútjáról leszármazottja írt könyvet. A terrorizmus már az Ószövetségben is felbukkan, és végigkíséri történelmünket. Modern terrorizmusról a XIX. század közepétől beszélhetünk. Plusz: Lackfi János, Horkay Hörcher Ferenc tárcái.
Albánia amazonjai – Magazin ajánló
Férfiként élő női albán szüzek. Földárverések. Terrortörténelem. Szombaton ismét Hétvégi Magazin!
2015. 11. 26. 19:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!