„A gyerekek fejében nem a döglött halként rohadó, használhatatlan tudás mennyiségét kellene növelni, hanem hálót adni a kezükbe, hogy mindig friss halat vagy információkat foghassanak ki.”
Ez csak egy a sok figyelemre méltó mondat közül a szombati Magyar Nemzet Magazinból. Keresse hétvégén az újságárusoknál!
Házi bombalabort leplezett le november 22-én a Terrorelhárítási Központ (TEK). A szervezet vezetőjének sajátos tájékoztatása miatt eleinte úgy tűnt, az esetnek nagyobb a füstje, mint a lángja, a napok múlásával azonban kiderült, terroristák ugyan nincsenek a szereplők között, háborús gyűjteményük azonban emberéleteket veszélyeztethetett.
A hazai oktatási rendszer elavult, nem a 21. századi gyerekeknek való. A kiemelkedően tehetséges diákokkal nem tud mit kezdeni az iskola, gyakran bélyegzik őket hiperaktívnak, figyelemzavarosnak. Pedig a tehetség erő, gondozni kell, különben még az is előfordulhat, hogy a sötét oldal szolgálatába áll – mondja Gyarmathy Éva. A klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológust nemrég Prima Primissima díjra jelölték. Interjú.
Aki nevelőszülőnek áll, hatalmas terhet vesz magára: a gyakorlatilag nonstop munkavégzés mellett meg kell birkóznia az idővel máshová – rendszerint örökbefogadókhoz – kerülő gyermekektől való elválás okozta traumával is. Magyarországon az állam mellett alapítványok koordinálják a nevelőszülői hálózatot. Ezek egyike az alapprofilja mellett ilyen tevékenységet is végző SOS Gyermekfalu. Riport.
Plusz: Szörényi László, Wekerle Szabolcs, Győrffy Ákos és Pethő Tibor tárcái.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!