„Van, ahol öt darab tojásnak is óriási az értéke. Itt, a fővárosban meg egyesek azért visszadobnak egy több ezer forintos fogást az étteremben, mert van benne fokhagyma. Fontos ezt érzékelni, és az is fontos, hogy hasson az ember művészetére.” (Thuróczy Szabolcs)
Ez csak egy idézet a sok izgalmas cikkünkből. Megújult a Magyar Nemzet Magazin. Keresse minden hétvégén az újságárusoknál!
Ötven éve lett rossz hírű Mátészalka a munkásokat Budapestre szállító fekete vonatok és a „Mátészalka gyászba’ van” kezdetű komor dal miatt. Fájt is ez az ittenieknek, mint egy szúnyogcsípés, ezért a kisváros értelmisége egy ideje „A fény városa, Hollywood bölcsője” szlogennel próbálja árnyalni ezt a sötét képet. Nem minden alap nélkül. A hollywoodi óriáscéget, a Paramount Picturest megalapító Zukor Adolf Mátészalkán töltötte a gyermekkorát, Tony Curtis pedig szülei lábnyomát keresve kétszer is járt itt.
Kelet-Magyarországról vezetett az útja a főváros meghatározó alternatív színházába. A Pintér Béla társulatában igen népszerűvé vált színész az utóbbi években a filmvásznon is egyre meghatározóbb szerepeket kap. Játszott a Pánik és a Tiszta szívvel című filmekben, majd a széles körű ismertséget a HBO hazai gyártású sorozata, az Aranyélet simlis, de érző szívű férfi főszereplője hozta meg számára.
A mély keresztény meggyőződéséért kivégzett roma Boldog Ceferinót (Giménez Mallát) választotta védőszentjévé a kaposvári Pécsi utcai iskola. A Pécsi Ítélőtábla döntése nyomán a szegregációval vádolt intézmény jövő szeptemberben már nem indíthat új elsős osztályt. Pedig igény volna rá.
Nem pusztán okos-, hanem emberi városokat kell a jövőben létrehoznunk – vallja a téma világhírű kutatója, Carlos Moreno, aki a Budapesti Francia Intézetben tartott előadása előtt adott interjút lapunknak. Ahogy az elmaradottnak, sőt barbár módon veszélyesnek tekintett városok sikertörténetei bizonyítják: nemcsak az egyébként is komputerizált és gazdag városokat lehet idővel „okos” működésre áttéríteni, de Kelet-Európában vagy a harmadik világban is számos mindennapi nyűgre kínálhat megoldást a legmodernebb technológia és legfőképpen a megváltoztatott szemlélet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!